Országgyűlési napló - 2003. évi tavaszi ülésszak
2003. március 10 (55. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz):
1083 kormánypárt, az MSZP is uniós kampányt indí t. Úgy tűnik, ekkora energiát a pártválasztás alatt sem pazaroltak kampányolásra. A cikknek az újságban is kiemelt mondata: “Szabjunk gátat a hungarostupidizmusnak.” Mi ez? Ezzel a közérthető, gúnyos bélyeggel akar az államtitkár az Európai Unióba vonulni? Talán nem tudja, hogy ott Magyarország neve a latin eredetű Hungária szó változataiból adódik, azaz a “hungaro” szórészt mindenki a magyarral azonosítja? Ehhez hozzátéve a szintén latin eredetű, azaz szintén közismert “stupid” szót, ami azt jelenti, hogy korlátolt, bárgyú, ostoba. Talán senki el sem hiszi Európában, hogy ez a megalázó kitétel, ez a durva sértés éppen a magyar kormány batyujából kerül ki az Unió köztudatába. Kérem a szerzőt, tanuljon egy kis (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az id őkeret leteltét.) szóértelmezést, egy kis történelmet és nyelvet, hogy véget vethessen annak a káros stupidizmusnak, amely éppen a nemzetek Uniójába lépve képes gúnyolni, megbélyegezni saját nemzetét. Ez még az olyannyira kedvelt (Az elnök ismét csenget.) negatív kampánynak is sok. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíváne valaki válaszolni. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy senki. Szintén napirend utáni felszólalásra jelen tkezett Dobó László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: “Csődközelben vane a szegedi önkormányzat?” címmel. Ötperces időkeretben megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr! DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Állam titkár Úr! Mind a szegedi, mind az országos sajtó kiemelten foglalkozott az elmúlt hetekben Szeged város önkormányzatának anyagi helyzetével. A híradásokból megtudhattuk, hogy a város jelenlegi szocialista vezetése szerint az önkormányzat csőd közeli helyz etben van. Dr. Botka László polgármester hangsúlyozta, hogy az őszi választások után nem tudták, milyen nehéz örökséget vállaltak fel. Kiemelte továbbá, hogy a megoldást egy eddig senki által nem alkalmazott módszerben találták meg, miszerint zárolják az ö nkormányzat intézményei és a polgármesteri hivatal számláit. Ez azt jelenti, tisztelt államtitkár úr, hogy április 30áig nem használhatják fel a nevezett szervezetek az előirányzatok időarányos részének 8, illetve 12 százalékát. A helyzetet tovább súlyosb ítja az, hogy a 2003. február 21ei közgyűlésen a szintén szocialista gazdasági alpolgármester újabb 600 millió forint működési hitel felvételét szorgalmazta, amit a közgyűlés szocialista többsége megszavazott. Tisztelt Államtitkár Úr! A későbbiekben fölte szek néhány kérdést, csak itt szeretném jelezni, hogy ugyan mondja meg nekem, melyik bank az, amely egy csődközelben lévő önkormányzatnak 600 millió forintot ad kölcsön működési hitelfelvétel céljából. A hitel felvételére információink szerint azért volt s zükség, mert a korábbi állításokkal szemben az állam a közalkalmazottak bérigényének a felét juttatta el az önkormányzathoz januárfebruár hónapra. Tisztelt Államtitkár Úr! Szegeden, de szinte minden városban a költségvetési vitá kban gyakran elhangzott, hogy a város működőképességét veszélyezteti a kormány aktuális önkormányzati politikájával. Immáron nemcsak a Magyar Nemzetben nevét felvállaló 250 polgármester tiltakozik a minden önkormányzatot nehéz gazdasági helyzetbe hozó rend elkezések ellen, hanem mára más, többségében szocialista polgármesterek is tarthatatlannak találják a pillanatnyi állapotot, és minisztériumból minisztériumba vándorolva próbálják különböző trükkökkel betömködni a költségvetésben tátongó lyukakat.