Országgyűlési napló - 2002. évi téli rendkívüli ülésszak
2002. december 17 (43. szám) - Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben magyar katonai egészségügyi kontingens részvételéről szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
72 szeptember 11én és azt követően a szabad világot - ahogy az ön miniszterelnöke mondta - olyan támadás érte, amelyre az egész szabad világnak válaszolnia kell. Tehát sokkal súlyosabb a helyzet, mint akkor volt, ebből következően az én megítélésem szerint Magyarország felelőssége is megnőtt. (14.00) Miközben egyetértek azzal, amit Simicskó Istvá n mondott, hogy nekünk nem a muzulmán vallással, a muzulmán emberekkel és a muzulmán országokkal van problémánk, azért amikor arról beszél, hogy építkezni akarunk és nem rombolni, akkor az ő beszéde mintha egy vádbeszéd lenne a szabad világ azon képviselői ellen, akik ma fegyveres erőkkel olyan országokban lépnek fel a terrorizmus ellen, ahol - bizonyára véletlenszerűen - az uralkodó vallás a muzulmán, és úgy gondolják, adott esetben a katonák közreműködése szükséges ahhoz, hogy az építkezés megkezdődjék. R emélem, hogy Simicskó István nem így értette a szavait, de úgy gondolom, ha Magyarország részt vesz egy ilyen nemzetközi erőfeszítésben, akkor a magyar közreműködés sem tekinthető semmilyen muzulmánok elleni fellépésnek és nem tekinthető olyan fellépésnek sem, hogy nem építkezni szeretnénk, hanem nyilván rombolni - ahogy az Simicskó István szavaiból kiderülhetne. Szeretném Kosztolányi képviselő úrnak - aki bekiabál - elmagyarázni, hogy időközben megértettem a Fidesz katonai doktrínáját, ugyanis amikor a Fid esz arra jutott, hogy nem támogatja a kormány első előterjesztését, akkor Áder János frakcióvezető úr közvéleménykutatási adatokra hivatkozott. Nyilván igaza van Áder Jánosnak, én is úgy gondolom, a magyar lakosság többsége nem támogatná, hogy katonákat k üldjünk ki Afganisztánba. És erre még rátett Kósa Lajos képviselő úrnak a Nap TVben tett nyilatkozata, aki azt is hozzátette, hogy ő szíve szerint csak olyan helyre küldene katonákat, ahova ő maga is szívesen kimenne. Említette, hogy Koszovóban volt, de A fganisztánba bizony életében nem menne ki. Azért érdekes ez a katonai doktrína, tisztelt képviselőtársaim, mert ha ezt végiggondolom, akkor oda jutok, hogy a normandiai partraszállásra biztosan nem kerülhetett volna sor, mert az amerikai lakosság többsége 1944ben egész biztosan nem támogatta volna Amerika hadba lépését. De továbbmegyek: nem tudok egyetlenegy olyan amerikai kormánytagról vagy a szenátus egyetlen tagjáról sem, aki Normandiában partra szállt volna a katonákkal. Mégis úgy gondolom, ennek ellen ére a normandiai partraszállás helyes lépés volt, a világbékét szolgálta, és ilyen módon hozzájárult az amerikai lakosság békéjéhez is. Tisztelt Képviselőtársaim! Bennünket gyakran ér az a vád jobboldalról, hogy internacionalisták vagyunk. A Szocialista Pá rt erre a vádra nem szokott válaszolni, de én most megteszem. Az SZDSZ nevében kijelentem, hogy én internacionalista vagyok. Ezt vállalom és nem tekintem vádnak, mert, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy Magyarországnak, a magyar lakosságnak és g yerekeinknek a jelene és a jövője akkor biztosítható, ha az egész világ helyzete javul. S ha egy ilyen, az egész világot fenyegető veszélyhez, mint a terrorizmus felszámolása, Magyarország hozzá tud járulni, akkor nemcsak a világnak, hanem Magyarországnak is jobb lesz. Ezért támogatjuk a javaslatot és ezért támogattuk volna szívesen a kormány eredeti elképzelését is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Göndör István úr, az MSZP képviselő je. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista frakció támogatja ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és támogatta volna a kormány eredeti javaslatát is. Tesszük e zt azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a terrorizmus elleni küzdelem közös ügyünk. Az előttem szóló képviselők már sok kérdésről beszéltek, úgy érzem, ezeket indokolatlan megismételni, de tényleg igaz az, hogy van ENSZdöntés és a NATO ebben a