Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 2 (24. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - ZWACK PÉTER (SZDSZ):
972 Azt gondolom, hogy kicsit eltúlzott az az aggódás és meg közelítés, amit Nógrádi képviselő úr az imént elmondott. Azt hiszem, hogy azokkal a meghirdetett célokkal ez a szabályozás nincs ellentétben, amit egyébként örömmel hallottam, hogy tetszett neki; mert amikor meghirdettük, még nem tetszett - azóta egyre ink ább számon kérik rajtunk. Mindjárt egy olyan mondat, hogy a helyi adók rendszerének átalakítása most indokolt vagy szükséges. Itt azt mondja az előterjesztés, hogy alapvető átalakítás a 2003. évtől nem indokolt, de én azt gondolom, hogy itt két szempont fo lyamatos, lépcsőzetes egymásnak történő megfeleltetéséről kell hogy szó legyen. Az egyik az EUjogharmonizáció, amely felé el kell indulni. Tehát egy határidő nem azt jelenti, hogy az utolsó nap valami deus ex machinával a dolog megtörténik; tehát lépjünk előre. A másik pedig az önkormányzatok autonómiája. Azt hiszem, hogy az a mondat, hogy az önkormányzat a megszüntetésre kerülő törvényi mentességeket adórendeletben mint önkormányzati mentességet továbbra is fenntarthatja illetékességi területén, egyébként pedig nem szűkíti, hanem azt gondolom, hogy még inkább erősíti az önkormányzatok autonómiáját. Én azt hiszem, hogy az önkormányzatoknak gazdasági, politikai, jogi autonómiára van szükségük, döntési lehetőségekre, amelyeket ez a törvényjavaslat megad. Kösz önöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Zwack Péter következik, az SZDSZfrakcióból. ZWACK PÉTER (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én más megközelítésben, túl az adókon, járulékokon és egyéb költségvetési befizetéseken, ezek összefüggéséről a nemzeti fejlesztési tervvel szeretnék nagyon röviden beszélni - hiszen ez szorosan összefügg a mai témával , arra összpontosítva, hogy erősítse a vállalkozók vállalkozási esélyeit, teremtsen aktív kapcsolatot a különböző vállalkozások között, és adjon le hetőséget a vállalkozók megerősítésére. A vállalkozók tőkepiaci helyzetét javítanunk kell; a középvállalkozói szektor tekintetében minden adónemre és járulékra kiterjedően az adminisztrációs terhek érdemi csökkentése és egyszerűsítése; kevesebb elvonási, é s ehhez kapcsolódó bevallási jogcím fenntartása, a nyilvántartási kötelezettségek kevesebb és ésszerűbb kötelezettsége; az adóterhek esetleges egyösszegű befizetése, a különböző számtalan, egyegy vállalkozást érintően 1618 adónem összevonása. A gazdasági szabályzórendszeren belül megfogalmazásra kerülő törvények hosszú távú stabilitása, a kiszámíthatóság, az összterhelési szint csökkentése. Az átalányadózási rendszer tényleges továbbfejlesztése, az igénybevételi értékhatárok és költséghányadok növelése. T isztességes piaci viszonyoknak megfelelő hitelkonstrukciók bevezetése, valamint egy vállalkozásfejlesztési, finanszírozni képes hitelkonstrukció működtetése. Egy központilag kormányfelügyelet alatt álló és működő, faktoring tevékenységet végző pénzintézeti tevékenység, amely a jogos, tényleges követeléseket hivatott finanszírozni. Szükséges időben előkészíteni azt az adó- és járulékreformot, amely hosszú távon tudja biztosítani a gazdaság fejlődését úgy, hogy abban a vállalkozói érdekek is érvényesüljenek. A kereskedelemfejlesztés szükségessége, az esélyegyenlőség megteremtése, a külföldről, importból származó áruk reális és korrekt vámeljárás keretében való vámkezelése, és a hazai vállalkozóktól származó áruk exportra juttatásának támogatása. A befektetések ösztönzése, ezen belül elsősorban - és ez a mai téma egyik fontos része - a versenyképes beruházások támogatása. Befejezésül, konkrétan célszerűnek tartjuk áttekinteni az egyéni vállalkozásokról szóló törvényt, és összhangba hozni az szja vonatkozó szabál yaival. Hangsúlyozzuk, hogy reform értékű intézkedéseket a gazdasági szabályozó rendszer vonatkozásában szükségesnek tartunk, ennek eleme kell hogy legyen az összes elvonási szint vizsgálatán keresztül az összterhelés további csökkentése. Ez egyben a stabi litás irányába is elmozdulást jelentene.