Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 1 (23. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
762 kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy az előcsatlakozási program az EUs jövőbe mutatóan a családi farmok megerősítését szolgálja. Nagy volt az önbizalom, nagy volt a mellény, büszkén hangoztatták, hogy az elsők közé tartozunk, akik megkaphatják az akkreditációt. Eltelt a 2000. év, és akkor már csak arról szólt a miniszter úr, hogy nem vész el a 10 milliárd f orint; mélyen hallgatott arról, hogy a SAPARDintézmény kisgazdásítása miatt nincs akkreditáció. Kicsinyes érdekek mentén különválasztották a SAPARDhivatalt, elfelejtették, hogy az Unió alapelve a támogatásoknál az átláthatóság, a hatékonyság. Hozhatnak l étre bármilyen hivatalt, nem lehet kiskapukat kreálni az Unióba. Eltelt a 2001. év is, továbbra is maradt az ígéret, pedig a kétéves költségvetés vitájában ismételten azzal hitegették a gazdákat, hogy immár 20 milliárd forintnyi EUs támogatást kaphatnak. Az idei év tavaszán az Orbánkormánynak már csak arra telt, hogy megerősítsék: nem veszett el a 20002001es pénz. A választási finisben még történtek intézkedések, de arról mélyen hallgattak, hogy az eminens helyről az utolsók közé jutottunk. Szerencsére jött a kormányváltás; az új miniszter, Németh Imre személyes presztízsének tekintette a SAPARDot. Elődjeivel ellentétben hajlandó volt fogadni az uniós megbízottakat, és ennek a bizalmi tőkének köszönhető, hogy a végleges akkreditáció előtt, m ár szeptember 26án engedték meghirdetni a pályázati feltételeket. Az ellenzéki oldalon álló képviselők állíthatják, hogy nem veszett el a hároméves, mintegy 30 milliárdnyi EUs pénz, de a hozzáértők jól tudják, hogy a hároméves elmaradás pénzben nem mérhe tő károkat okozott a gazdáknak. Nem tudták megtanulni, milyen az EUs igényeknek megfelelő pályázati rendszer, hogyan működik egy kifizetőhivatal. Most, a csatlakozási finisben kell mindezt bepótolni. Ezért is arra biztatnék minden gazdálkodót, ismerjék me g a SAPARDot, még akkor is, ha pillanatnyi igényeiknek nem megfelelő a jelenlegi feltételrendszer. Gondoljanak arra, hogy uniós csatlakozásunk után csak megfelelő pályázati ismeretek birtokában tudják majd lehívni a különböző alapok százmilliárdokra rúgó pénzeit. A frakció nevében köszönjük a gyors intézkedést, és egyúttal arra biztatjuk a kormányt, hogy hasonló eréllyel és gyorsasággal építse tovább az intézményrendszert, gyorsítsa fel a gazdák felkészítését. A felkészítést eddig is nagyban segítette, hog y már nyáron megtörténtek az előkészületek, a hivatal munkatársai több száz konzultációt szerveztek. Jól látni, hogy a hivatal vezetése nyitott minden felvetés iránt, igyekszik a legjobb tanácsot adni. Egyet nem tudnak megtenni: a korábbi rossz feltételren dszer megváltoztatását, hiszen ez a SAPARD akkreditációját veszélyeztetné. Bízom benne, hogy az eddigi és a későbbi intézkedésekkel sikerül eloszlatni azokat a hazai és uniós kételyeket, amelyek megkérdőjelezik a magyar gazdák befogadóképességét; magyarán bizonyítsuk be, hogy a lemaradást behozva gazdálkodóink képesek lesznek az uniós pénzek lehívására. (9.50) Sajnos, ehhez pénz is kell. Az Orbánkormány elhelyezett ezzel a késlekedéssel egy óriási aknát, hiszen három év nemzeti támogatási elmaradását kell a jövő évi költségvetésben is biztosítani, ami nagy tehertétele lesz az agrárbüdzsének. Mindezek ellenére köszönöm az eddigi lépéseket, s kérem a továbbiak megtételét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Kata lin) : Köszönöm szépen. Megköszönöm a frakcióvezetőhelyettes úr felszólalását, és a kormány nevében megadom a szót dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak. Miniszter úr! DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési minisz ter : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unió kormányfői 1997ben luxemburgi csúcstalálkozójukon döntöttek arról, hogy a Pharesegélyprogram