Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 24 (21. szám) - A Magyar Köztársaság 2001-2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 2001. évre vonatkozó részének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
561 ilyesmi, azt hiszem, kicsit túl erős ebben a helyzetben ez a megfogalmazás. Vonja vissza, képviselő úr! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Következik Keller László képviselő úr, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Őry Csaba képviselő úr megszólalására: elég sajátságos filozófiát képvisel Őry Csaba képviselő úr és a Fidesz is a kkor, amikor a munkahelyteremtés szükségessége helyett mindenféle felmérésekre hivatkozva igyekszik a problémáktól menekülni, és arra hivatkozva, hogy itt olyan mértékű az inaktív munkanélküliség, amilyen mértékűre beállította a képviselő úr, egyszerűen az t mondja, hogy nem is kell ezzel foglalkozni. A minimálbérrel kapcsolatban: képviselő úr, ’99ben, 2000ben, nyugodtan lehet azt mondani, hogy kiszipolyozták az alacsony jövedelmű munkavállalókat, a korábbi adómentességet megszüntették, adót vetettek ki, é s nem akarták emelni még az infláció mértékében sem a minimálbér összegét. Igaz, hogy utána felemelték 40 ezer, később 50 ezer forintra - de képviselő úr, mit csinált ön akkor az érdekegyeztető tanácsban vagy fórumon, amikor 40 ezer forintos munkabérről dö ntött önállóan a kormány? Milyen egyeztetés volt az? Ön már 50 ezer forintos minimálbérről beszélt, az egy évvel később volt, és az 2002re vonatkozott! (Tállai András: Csökkentsétek!) 2000 végén 2001re vonatkozóan diktált a kormány, kihirdették, hogy 40 ezer forint lesz 2001ben a minimálbér, és semmiféle kompenzációt nem voltak hajlandók a munkaadók számára biztosítani. 2001 év végére rájöttek, és kikényszerítette az akkori ellenzék, a Szocialista Párt, hogy legyen kompenzáció, és akkor belekényszerültek abba, hogy már ilyen módon a kompenzálásról azoknál a munkaadóknál gondoskodjanak, akiknél bizony foglalkoztatási problémát okozott a minimálbér megemelése. Tehát e tekintetben is az exállamtitkár úr emlékezete, itt már sokszor elhangzott, hogy bizony men nyire szelektív. Ez is bizonyság volt arra, hogy ez így van, államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A következő kétperces felszólaló Veres János képviselő úr, az MSZPfrakcióból. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészt Vincze képviselő úrnak mondanám, hogy úgy gondolom, bele kellene néznie a statisztikába a képviselő úrnak akkor, amikor az idei inflációs számokat hasonlítja bármihez, nem valós ugyanis az az állítása, hogy j elen pillanatban az infláció növekedne. Magyarországon jelen pillanatban az infláció mértéke csökken, csökkent mind a három nyári hónapban… (Font Sándor: Ezt mondta!) Ő nem ezt mondta, már bocsánat! Úgy gondolom, hogy nem kell riogatni senkit sem más dolog gal. A másik dolog: amikor arról beszélünk, hogy mi volt ’90 és ’94 között, mi volt ’94 és ’98 között, akkor meglehetősen sok mutatószámot kell együtt nézni. Nem gondolom, hogy elkerülhető volt Magyarországon az, hogy Magyarországon igen komoly gazdasági n ehézségnek nézzünk elébe a kilencvenes években. (17.40) Azonban nem biztos, hogy megfontoltabb gazdaságpolitikával ilyen mély lett volna az a hullámvölgy, amelyben voltunk 1993 végére. A megfontoltabb gazdaságpolitika alatt azt értem, hogy máské nt lehetett volna kezelni a keleti piacait Magyarországnak. Ma már nyilvánvalóan látszik, hogy ezzel kezdenie kell ennek az országnak valamit. Nem biztos, hogy helyes volt ’9394ben az a fajta élénkítés, ami mesterségesen, egyensúlyrontó módon következett be ebben az országban, e tekintetben nem lehet az előzményekre hivatkozni. Ha a