Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 11 (42. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
3528 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Engedje meg, hogy pár mondatban próbáljak reflektálni a felvetésére, ké pviselő úr. Amennyiben van ilyen típusú igény a képviselők részéről, amit ön felvetett, akkor én azt javaslom, ennek másfajta módját is meg lehet találni egy adott témakörben, hogy az Országgyűlés vagy a képviselő hölgyek és urak esetleg valamilyen formába n ezt megvitassák. A részletes vita kérdésében nem adódik arra lehetőség, én azt gondolom, a Házszabály szelleme és leírt szabályai szerint, hogy valóban tudományos értékű értekezést folytassunk az ügy kapcsán. Azt javaslom, hogy valami más formációra eset leg majd tegyenek javaslatot, amennyiben egy adott témában tudományos értekezést szeretnének tartani. Még annyi megjegyzést engedjenek meg, hogy figyelve az Európa parlamenti gyakorlatot is, a jelenlegi Házszabályunk és a tárgyalási módok nagyjából fedik u gyanazokat a módokat és eljárásokat, amit az Európa Parlament is ebben gyakorlatként folytat. Megadom ügyrendi felszólalásra Pap Jánosnak a szót. Parancsoljon, képviselő úr! DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt szeretném kérni, hogy az ügyrendi bizottság vizsgálja meg, miszerint helyese az, ha az ember módosító indítvány mellett próbál érvelni a Házban - nagyon sokszor az hangzott el, hogy állítsuk helyre a parlamentnek a becsületét , és ezt nem teheti meg. Én valóban szerettem volna az államtitkár urat meggyőzni, de amennyiben ő azt mondja, hogy most van egy fél órája és tudunk beszélni, akkor természetesen ez kútba esett, mert valóban egy félórás beszélgetéssel sokkal többre jutunk. De azt azért furcsának tart om, elnök úr, és még egyszer mondom, lehet, hogy a korábbi reflex van bennem, amikor még úgy működött, hogy ha valakinek volt tíz módosító indítványa, akkor mind a tízet nyugodtan végig el tudta mondani, és tudott mellette érvelni, és ha én most az én módo sító indítványaim mellett egyszerre tudtam volna beszélni, akkor 12 perc alatt folyamatosan el tudtam volna mondani a lényeget, háromszor öt percben pedig nem tudtam elmondani. Tehát én nem tartom helyesnek, hogy ha valaki bead 4050 módosító indítványt, e rre biztosítunk öt percet; ez minimum a képviselő munkájának a tiszteletben nem tartása. Én azt gondolom, hogy akkor a Házszabályt kell módosítani, természetesen erre lehet indítványunk nekünk is, de akkor, ha az ember ezzel dolgozik, ezt nem úgy leemeli a polcról, ezt nem úgy kapja, hanem ezért megdolgozik. Én azt gondolom, hogy nem tudományos érveket szerettem volna itt felhozni, hanem azt szerettem volna elmondani, hogy milyen veszélye van annak, ha bizonyos módosítás úgy megy át, ahogy tették - ezt sajn álatos módon én nem tudtam megtenni. Még egyszer mondom, semmilyen sérülés nem lesz ezáltal se a munkámban, se a törvényben, ha az államtitkár úr azt mondja, hogy egy fél órát vagy tíz percet rám tud szánni, és tudunk erről beszélni néhány szót; de azért é n megfontolásra ajánlom azt, hogy a jövőben a képviselő a módosító indítványai mellett legalább érvelhessen. Ne tegyünk úgy, hogy az egészen legyünk túl villámgyorsan, aztán úgyis szavazunk, és túlestünk a dolgokon! Picit ez látszik ma, de én szeretném, ha érvelhetne is az ember, és úgy mennénk tovább. (Dr. Horváth János: Amire mi kíváncsiak lennénk!) Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Engedje meg, hogy ehhez is hadd tegyek hozzá valamit. Volt rá lehetőség, é s ezt az előbbiekben is elmondtam, hogy ha ön úgy véli, hogy a véleményét, a felszólalását másfajta szerkezetben tudja és kívánja kifejteni, akkor erre javaslatot kell tenni, tehát