Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 4 (40. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz):
3296 Azt gondolom, hogy ez két eltérő koncepció, ennek a két koncepciónak nincs vagy minimális az érintkezési felülete, ebből következően az MSZP képviselői a zokat a módosító indítványokat, amelyeket Demeter úr ismertetett, nem fogják elfogadni. A bizottsági döntéshozatalnál, amennyiben ezek kapcsolódó módosítóként megjelennek, szintén ellene szavazunk, és ezeknek a törvénymódosítási javaslatoknak az elfogadásá t mi az Országgyűlés döntéshozatala során sem fogjuk tudni támogatni, vagyis ellene fogunk szavazni. Köszönöm a meghallgatást. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Demeter Ervin kíván válaszolni két percben. Öné a szó. DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm s zépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hogy a mi javaslatunk világos legyen, azért engedje meg, államtitkár úr, hogy az ön interpretálása mellett azért én is szóljak néhány szót mellette. A módosító javaslatok az önök által készített törvényhez kerültek ben yújtásra. Azokon a területeken, ahol önök a jelenleg hatályos törvényt gyengíteni, ha úgy tetszik, kiherélni próbálják, ott a jelenleg hatályos törvény rendelkezéseit próbáljuk visszaállítani, és különböző területeken, ahol mi úgy ítéltük meg, hogy a törvé ny nem, illetve nem jól működött, ott megpróbálunk a törvény hibáit kijavítva egy erőteljesebb, egy szigorúbb szabályozást kialakítani. Tehát a fő területeket tekintve az átvilágításnál a piramist a feje tetejéről a talpára kívánjuk állítani, tehát a telje s résztvevőket kívánja érinteni, az eljárási rendben a jelenleg hatályost próbáljuk a javaslatainkkal megvédeni és megtartani, illetve szankciórendszerében egy szigorúbbat javasolunk a jelenleginél. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm s zépen. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Hankó Faragó Miklós államtitkár urat, most vagy a határozathozatal előtt kíván szólni. (Dr. Hankó Faragó Miklós: A határozathozatal előtt.) A határozathozatal előtt kíván szólni. Köszönöm szépen. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett We szelovszky Zoltán képviselő úr a Fideszfrakcióból. Megadom a szót öt percben a képviselő úrnak. Felszólalásának címe: "A családon belüli erőszak tragédiáinak gyökerei és előélete". Öné a szó. DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Képviselőt ársaim! Veszem magamnak a bátorságot, hogy valamennyiünk nevében köszönetet mondjak azért a hét évre kiterjedő kutatásért, amely hosszú hallgatás után összefoglalta és áttekinthetővé tette a családban, illetve annak közegében elkövetett erőszakos bűncselek ményeket. A megdöbbentő adatokról már szólt a parlamentben egyik képviselőtársam egy napirend előtti felszólalásban. Én most napirend után néhány gondolattal szeretnék hozzájárulni a témához. Teszem ezt most annál is inkább, mert tapasztalhatjuk, a média u gyancsak felkapta az adatokban rejlő kriminológiai érdekességeket, és félő, hogy bulvárszintre zülleszti azokat. Ezt pedig azért kell mindenáron megakadályoznunk, mert a család a társadalom alapsejtje. Itt tehát nem egyedi érdekességekről van szó, hanem ar ról a súlyos problémáról, hogy a társadalom kriminalizálódása hate a családra, vagy a család felbomlása, sorvadása zülleszti a társadalmat. Először azon kellene mélyen elgondolkodnunk, hogy a családon belüli erőszak nem napjaink problémája, hanem végtelen történelmi mélységű. Mióta az ember történetekbe foglalva kísérelte meg megismerni önmagát, azóta a családi erőszak megjelenik - a görög mitológiában, az