Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 4 (40. szám) - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló törvényjavaslat, valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága megszűnéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - FONT SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz):
3175 De szeretném világosan megmondani, hogy maradjunk a dolog megítélésében a t örvény szövegénél. A törvény világossá teszi, hogy az ORFK szervezetén belül egy önálló szervezet marad, létrejön egy olyan nyomozói kategória, hogy pénzügyi nyomozó, és a helyi szervezetei is függetlenek maradnak a főkapitányságoktól. Ami pedig a jogállás t illeti, a törvény azt tartalmazza, hogy köztisztviselők maradnak. Természetesen elmehetnek a munkahelyükről, de semmi más szabály nem lép életbe ebben az esetben, mint akkor, amikor egy köztisztviselő leköszön az állásáról. Tehát itt ilyen milliárdos vég kielégítések nincsenek benne a törvényben. A törvény erejénél fogva a szervezet odakerül, ahova kerül, és egyértelműen kimondja a törvény, hogy a köztisztviselői státuszuk megmarad. Tehát a törvény hatályba lépésével nem nyílik meg a lehetőség arra, hogy v alamifajta végkielégítés címén vagy a mellett váljanak meg a szervezettől - egyébként természetesen megválhatnak. Hogy aztán most egymást mennyire fogja szeretni egy pénzügyi nyomozó meg egy bűnügyi nyomozó, az természetesen más kérdés. Bízom benne, hogy e gy egységes szervezet... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - mint ahogy próbáltam indokolni a hozzászólásomban is, hatékonyabbá tud válni, mint ezek a különkülön végzett nyomozások. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozz ászólásra következik Font Sándor úr, az MDF képviselője. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Változatlanul állítom, hogy a jelenlegi törvénytervezettel elindítjuk a bűnügyi igazgatóság megszűnését, ez szinte biztos, ha ebben a formájában kerül el fogadásra. Tóth Sándor képviselőtársam pontosan idézte az Alkotmánybíróság lényegi döntését. Nem azt kifogásolta az Alkotmánybíróság, hogy nem jogosult a bűnügyi igazgatóság titkosszolgálati eszközök használatára - ezt nem kifogásolta , hanem, hogy egy ké tharmados törvényt is módosítani kellene ahhoz, hogy ezt a jogosultságot megkapja. Tehát itt az Alkotmánybíróság döntése - mondjuk azt: tudomásul vesszük - helyénvaló. De ezek után önök egy olyan törvénymódosítást terjesztettek be, ami, már most látszik, k ét helyen a rendőrségi törvény módosítását tenné szükségessé. Márpedig ez is kétharmados törvény. Ugyanabba a problémába fognak önök most beleszaladni, mint amit az Alkotmánybíróság kifogásolt, hogy nem volt mellé téve a bűnügyi igazgatóság létrehozásakor egy kétharmados törvényi passzus is. Mint említettük - és Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam is megerősítette , a rendőrségi törvény jelen pillanatában nem ismer "pénzügyi nyomozó" kifejezést. A teljes rendőrségi törvényben a végrehajtási eljárási szabályo knál mindig csak rendőrről beszél. Ezt ki kellene egészíteni, hogy mely esetekben mit kell tenni az önök által nevesített pénzügyi nyomozónak, és mik vonatkoznak a rendőrre. Mivel nem nyitják meg a rendőrségi törvényt, értelemszerűen erre most nem is kerül het sor. A másik - mint említettem , hogy nyomozást a rendőrségi törvény értelmében kizárólag hivatásos állományú rendőr végezhet, egyelőre nem végezhet köztisztviselő. Ehhez szintén módosítani kellene a rendőrségi törvényt. Ha ez nem történik meg, két es etben is sértik, vagyis sérteni fogják az Alkotmánybíróság már megidézett határozatát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , következésképpen önök ennek a bűnügyi hivatalnak a megszüntetésére törekszenek. Köszönöm. ELNÖ K (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Szentgyörgyvölgyi Péter úr, a Fidesz képviselője. DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz) :