Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. december 4 (40. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter:
3135 De tisztelt Ház! 4,5 milliárd forint arra is kevés lenne. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány részéről megadom a szót Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úrnak. Miniszter úr! JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter : Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Szabó Zoltán képviselő úr napirend előttijét. Nem azért, merthogy alkalmat ad majd nekem arra, hogy ezt követően az előző kormányt hevesen bíráljam, hanem azért, mert ismételten, újra elhelyezett a magyar politikai közéletben egy nagy felkiáltójelet. Egy felkiáltójelet, amelyen - tetszik, nem tetszik - el kell gondolkodn unk, függetlenül attól, hogy a patkó melyik oldalán ülünk. Hiszen ma Magyarországnak és Magyarország valamennyi polgárának, különösen az európai uniós csatlakozás előtt, fel kell tenni azt a kérdést, hogy mit jelent nekünk a NATOtagság. Tudjuke azt, hogy ez milyen fajta kötelezettségekkel jár, tudjuke azt, hogy ez alapján hogyan és miként ítélnek meg bennünket, vállaljuke az ezzel kapcsolatos terheket – mert, tetszik, nem tetszik, vannak ezzel kapcsolatos terhek. Mit jelent, hogy egy szövetség tagjai va gyunk? Ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor óhatatlan, hogy azt kell mondanunk, hogy az elmúlt háromnégy esztendő volt a NATOban a tanulóévünk. De mint ahogy mindenütt a világon, a tanulóéveket követően következik egy vizsga, következik egy olyan pont, amikor valami mást kell csinálni. Nos, Magyarország elérkezett erre a pontra, most, a kormányváltás környékén. Ez nem feltétlenül köthető össze a kormányváltással, tisztelt képviselőtársaim, de hogy most elérkeztünk erre a pontra, az egészen bizonyo s, és ha ezzel nem nézünk szembe, akkor borzasztó nagy hibát követünk el, ha tetszik, politikai felelőtlenséget vállalunk. Akkor, amikor a NATO tagjává váltunk, az értékközösség mellett foglaltunk állást. Akkor, amikor a NATO tagjává váltunk, mi magunktól tettünk bizonyos kötelezettségvállalásokat, és az elmúlt esztendőkben ezeket a kötelezettségvállalásokat nem teljesítettük. Én már nem szeretnék mutogatni sem előre, sem hátra, hanem azt szeretném mondani, hogy gondolkodjunk el, képviselő úr. Gondolkodjunk el azon, hogy bizony, bizony, innentől kezdve mi a teendőnk, mit kell csinálni. Nem szeretném a védelempolitikát belülről militarizálni, azt szeretném, hogyha a Magyar Köztársaság a rendelkezésre álló erőforrásokat optimálisan kihasználva, korrekten a szö vetségesek szemébe nézve azt mondhatja, hogy egy kis vagy közepes ország teljesítményéhez, erőforrásához képest ezt tudjuk adni. 250300 milliárd forintot költünk védelmi kiadásokra. Hogy ebből ne szülessen teljesítmény, az elfogadhatatlan. Hogy ebből ne t udjuk megmutatni, hogy igenis, mi magunkról gondoskodunk, igenis, mi magunkról gondolkodunk és hozzájárulunk a közös védelemhez, ez egyszerűen elképesztő. Tisztelt Képviselőtársaim! Ellentétben azokkal, akik nagyon sokszor azzal vádolnak, hogy én meg akarn ék felelni, vagy a jelenlegi kormány meg akarna felelni valamiféle követelménynek, hogy most az Egyesült Államok kényétkedvét keresnénk, itt és most szeretném leszögezni, hogy nem. Nem. Arról van szó, hogy nekünk magunkról és a saját magunk biztonságáról kell gondoskodnunk. Arról van szó, hogy mint ahogy minden egyes állampolgár gondoskodik arról, hogy a családja védelmében zárat szereltessen a lakására, biztosítsa a család egészségét és minden mását, nekünk is kötelezettségünk. (9.10) S ha magunkról gondo skodunk, akkor hozzá tudunk járulni a közöshöz. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt szeretném kérni, hogy induljunk el azon az úton, amely arról szól, hogy erőforrásainkat racionálisan fölhasználva egy olyan biztonságpolitikát teremtün k Magyarország számára, amelyben ön is jól érzi magát, Ékes képviselő
