Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 27 (38. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2950 esetek többségében valóban nincs szabad pénzeszközük, és mintegy ezer önkormányzat t ényleg nem tudja, honnan teremti elő a bérnövelés anyagi fedezetét. Ez a most tárgyalt törvényjavaslat sem mellékel arra nézve semmilyen számítást, hogy a törvényben meghatározott új önkormányzati feladatok ellátásához mennyiben elegendő a költségvetési tá mogatás, illetve hogy a feladatok ellátásához szükséges épületek és felszerelés költségeit mennyiben lehet fedezni költségvetési forrásokból. A törvény tartalmazza ugyan a közigazgatási hivataloknak azt a kötelességét, hogy határidő kitűzésével szólítsák f el az önkormányzatokat feladataik teljesítésére, de ha a mulasztó önkormányzatnak nincs pénze például egy idősek átmeneti ellátását szolgáló intézményt létrehozni, akkor valószínűleg nem vezetnek eredményre ezek a felszólítások. Ismétlem tehát, hogy nem a helyes szociális célokat kifogásolom, hanem a mások pénzén vagy a mások hiányzó pénzén történő jótékonykodást. Tisztelt Ház! Sisák Imre részletesen szólt már róla, és magam is határozottan ellenzem a nem állami, azaz döntően egyházi szociális intézmények m űködésébe történő direkt állami beleszólás feltételeinek e törvényben történő megalapozását. Mindeddig az egyházi fenntartású intézményekben a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéről az intézményfenntartó vagy az általa megbízott s zemély és az ellátást igénylő, illetve annak törvényes képviselője kötött megállapodást. Külső személy mindeddig nem szólhatott abba bele, hogy kik között jöhessen létre ilyen megállapodás, és milyen feltételek alapján. Az állam eddig elsősorban a szociáli s törvényben és az ehhez kapcsolódó kormányrendeletekben előírt működési feltételek betartását ellenőrizte. Most, ebben a törvényjavaslatban az egyházi intézményeket köteleznék arra, hogy külső szakértőket alkalmazzanak az intézménybe felvettek szociális r ászorultságának a megvizsgálására, és a szociális szolgáltatás igénybevételéről csak ennek a szakértőnek a véleménye alapján lehet dönteni. Ennek a hatósági kényszer útján kijelölt szakértőnek a valódi szerepét most még homály fedi, mert a szerepükre vonat kozó részletes szabályokat csak egy később nyilvánosságra hozott kormányrendelet határozná meg. A törvényjavaslat indoklása szerint a szakértő szerepére a rászorultság tényének az objektív és független megállapítása érdekében van szükség. A nem állami, aza z döntően az egyházi szociális intézményeket két szempontból sújtja ez az előterjesztés. Csorbítja az eddigi önállóságukat, azaz külső szervek szólnak bele már az intézménybe történő felvétel folyamatába is, emellett meg kell fizetniük a kéretlen szakértők et, ami nyilván apasztja a szociális célú forrásaikat. Teljesen megfoghatatlan a törvény szövegkörnyezetéből, hogy ennek a szakértőnek megkerülhetetlen vagy mellőzhetőe a véleménye, de ha mellőzhető, akkor is többletkiadást jelent a kötelező igénybevétele . Mint ahogyan az előbb kifejtettem, hogy a kormány más pénzén jótékonykodik, ebben az esetben mások pénzére támaszkodva építi ki szakmai környezetét. Nagyon érdekelne az, hogy milyen visszásságokat tapasztaltak eddig az egyházi szociális intézmények működ ése területén, hogy most hirtelen, úgymond, szakértőket küldenek ki ezekbe az otthonokba, akik ezentúl meghatározhatják az intézmény szociális stratégiáját, távlatos elképzeléseit is. Idegennek tartom ezt és elfogadhatatlan számomra. Idegen a demokratikus rendszertől ez a szemlélet. Mindenképpen kérem a tárcát, gondolja át újra ezt a fölösleges feszültséget okozó szándékát. Tisztelt Ház! Még röviden néhány új előírásról. Idős fát nehéz átültetni - tartotta a régi mondás. Emiatt is a szociális gondozott eddi g az egyszeri hozzájárulás összegének az időarányos részét visszakaphatta, ha tíz éven belül meggondolta magát, és inkább valamelyik hozzátartozójához költözött. Nos, ez a tíz év a jövőben öt évre csökken le, holott már ma is több millió forintnyi egyszeri hozzájárulást kell befizetni nagyon sok intézményben. Semmilyen tekintetben nem szolgálja a gondozottak biztonságérzetét ennek a meggondolási időnek a felére történő kurtítása, sőt inkább növeli a kiszolgáltatottságukat. Fennáll az a veszély is, hogy bizo nyos otthonokban öt év elteltével
