Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 27 (38. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2934 M indannyiunk által köztudott tény, hogy a történelmi egyházak több, az állam által is ellátott funkciót látnak el, illetve több olyan szolgáltatást nyújtanak, amelyek kiegészítik az állam által nyújtott szolgáltatásokat. Óvodákat, iskolákat, szociális intéz ményeket működtetnek, idősek otthonát és több, más jellegű intézményt tartanak fenn. (20.10) Az Országgyűlés elé terjesztett javaslat elfogadása esetén azonban megszűnne az Egyházi Fenntartók Tanácsa. Ezt ugyanis egy állami dominanciájú, egy új elképzelés mentén létrejövő szervezetbe kívánják beintegrálni. Ezt az egyházi fenntartók nem szeretnék, ami a részükről érthető is, hiszen nincsenek jó tapasztalataik a szocialisták és a szabad demokraták egyházpolitikájával kapcsolatban. Nem tartjuk szerencsésnek, h ogy az oly fontos feladatokat ellátó történelmi egyházak szervezetét ily módon megszűnésre ítélnénk. A jelen törvényjavaslat magával vonja azt is, hogy ugyan az egyházak is létrehozhatnak szociális intézményeket, ezzel egyidejűleg azonban nem biztosított s zámukra, hogy pénzt is kapnak a működéshez, a működtetéshez, holott, még egyszer mondom, úgy gondoljuk, hogy az egyházak szerepe nem lebecsülendő ezen a terepen sem, mint ahogy a közszolgáltatások többi területén sem. Az pedig különösen elszomorító, hogy é rtesüléseink szerint a törvényjavaslat első olvasatában, az előkészítési fázisban komoly elképzelésként szerepelt, hogy az egyházak nem is hozhatnak létre szociális intézményeket az önkormányzatok támogatása nélkül. Úgy véljük, tisztelt képviselőtársaim, m indenképpen elgondolkodtató, hogy ez a törvény vajon kiknek az érdekeit veszi figyelembe, és miként hat magára a család intézményére, illetve a családok életére. A törvényjavaslat első oldalán, a definíciók között megjelenik egy nagyon furcsa változtatási szándék. A háztartás meghatározásából kikerül az "életvitelszerűen" kifejezés, ugyanakkor a közeli hozzátartozók körébe többé nem fog beletartozni az örökbe fogadó szülő, a nevelőszülő vagy a mostohaszülő. A mi olvasatunkban, tisztelt képviselőtársaim, min dez azt jelenti, hogy egy olyan háztartás, amely gyakorlatilag, mondjuk, három, közös albérletben lakó egyetemistából áll, akik bejelentett tartózkodási hellyel vagy lakóhellyel rendelkeznek, ez egy rendkívül szoros közösséget fog jelenteni. S ennek a közö sségnek a szorosságát nem éri majd el egy nevelt gyermek és az ő nevelőszülőjének a közössége. Azt gondoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez mindenképpen abszurd és nemkívánatos jelenség volna. Végezetül a törvény részletes indoklásában van egy meglehe tősen érdekes kifejezés, amely már önmagában is szerintem talán kicsit szerencsétlen, bár ebbe a vitába természetesen nem volna ildomos itt belemenni. Ez a kifejezés pedig a Szűcs Lajos képviselőtársam által már említett nukleáris család. Hadd kérjem azt, ha itt már a nukleáris családról van szó, tisztelt képviselőtársaim, akkor vegyük észre, hogy a törvényjavaslat kapcsán komolyan fennáll a veszélye annak, hogy ezek a bizonyos nukleáris családok a végén az atomjaikra fognak hullani, ezért a törvényjavaslat ot támogatni nem tudjuk. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 1515 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásokra nin csen lehetőség. Megadom a szót Korózs Lajosnak, az MSZP képviselőcsoportjából, aki a képviselőcsoport nevében kíván felszólalni. Képviselő úr, önt illeti a szó. KORÓZS LAJOS , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnö k asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A szocialista párt az előttünk álló törvénycsomag szándékával és rendelkezéseivel alapvetően egyetért. Különösen így van ez az alábbiak tekintetében: a tervezett pénzbeli ellátások mértékének növelésével il yen a rendszeres gyermekvédelmi támogatás gyermekenkénti 4600 forintra való emelése; a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése; az özvegyi nyugdíj megemelése.