Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 27 (38. szám) - Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2924 Ezért aztán, ahogy az általános vitában is elhangzott, lehet, hogy a képviselői önálló indítványban jelzett 90 nap több esetben nem elegendő, hiszen mint ahogy mondtam, ezek az eljárások rendkívüli módon elhúzódhatnak. Ezért nyújtottam be azt a módosító indítványt, hogy az eljárás jogerős befejezéséig legyen lehetősé ge az önkormányzatoknak élni ezzel a jogukkal, ez ne legyen jogvesztő határidő. Időközben a képviselői önálló indítványt benyújtók a korábbi 90 napjukat 180 napra emelték fel. Ez egy ugyanolyan határidő szerintem, mint a 90 nap; mert mi van akkor, ha a 187 . napon fejeződik be az eljárás jogerősen? Ebben az esetben ismét elvesztik az önkormányzatok a korábban elnyert címzett vagy céltámogatásukat. Tehát továbbra is szeretnék érvelni és meggyőzni a kormány tisztelt képviselőjét, az államtitkár urat, hogy az a helyes, amikor normatív módon szabályozunk, és ahhoz az eljáráshoz kötjük az egész rendszert, amiről tulajdonképpen a módosító indítvány szól. Ráadásul van ebben az eljárásban egy bizonytalansági tényező, hogy ezt csak kérelemre és a belügyminiszter enged élyezi, ami nem a normatív szabályozás irányába hat, hanem arra, hogy a belügyminiszter diszkrecionális jogkörében lehet - én ezt nem feltételezem előzetesen , hogy lesz olyan önkormányzat, amelyiknek engedélyezi ezt, és lesz olyan, amelyiknek nem engedél yezi. Látjuk a kormányhatározatot, amely november 7én került kihirdetésre, hogy a címzett támogatások esetében is - nyilván a parlamenti vita előtt vagyunk, de azért ez egy meghatározott determinációt nyújt - mindösszesen öt ellenzéki önkormányzat jut 200 3ban induló új címzett támogatáshoz. Tehát, amikor én erről beszélek, lehet, hogy nem alaptalan a félelmem, hogy ne a Belügyminisztérium döntéséhez kötődjön az elbírálás, hanem normatív alapon az eljárás jogerős befejezéséig, és aki ilyet elnyert, ezt köv etően kaphassa meg mindenféle kérelem és különböző engedélyezési eljárás nélkül. Erre figyelemmel, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy nem határidőt kell szabni, hanem az önkormányzatok elnyert lehetőségeit biztosítani kell, és ez az általam beny újtott módosító indítvánnyal érhető csak el. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, ezért a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Nagy Sándor képviselő urat és Juhászné Lévai Katalin képvis elő asszonyt, az előterjesztőket, kívánnake felszólalni, a vitában elhangzottakra észrevételt tenni. (Dr. Kovács Zoltán: Nem jöttek el.) Az előterjesztők nem tartózkodnak az ülésteremben. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjav aslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/1224. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1224/16. számon kapták kézhez a képviselők. Megadom a szót Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter asszonynak, a napirendi pont elő adójának a napirendi ajánlás szerinti 25 perces időkeretben. Miniszter asszony, önt illeti a szó. DR. CSEHÁK JUDIT egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy megtisztelnek a figyelmükkel, és semmi esetre sem szeretném büntetni a lelkes jelenlevőket egy hosszú expozéval,