Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - ÉKES JÓZSEF (MDF):
2745 tovább a dolgokat, ez azt jelenti, hogy az állampolgárok irányában egy nagyon jó rend szer, tehát egy korszerű hulladékgazdálkodási rendszer szelektivitással együtt azt fogja jelenteni az állampolgároknak, hogy háromszorosára meg fog növekedni a hulladékgazdálkodással kapcsolatos állampolgári díjtételeknek a növekménye abban az esetben, ha a költségvetés ezt a kérdéskört nem próbálja úgy rendezni, hogy 2008ig ezen kérdésben állami források legyenek, akár az önkormányzatok, akár az állampolgárok kiadásainak a csökkentésére. Ez lett volna az egyik, ami nagyon fontos kérdés. (20.00) A másik pe dig, a kistérségi társulásoknak a működésével kapcsolatban, ez is 1996 óta állandó jelleggel téma. Nagyon jól tudja minden képviselőtársam azt, hogy a térségi társulások úgy működnek, hogy minden önkormányzat a lakosok arányában a térségi társulásnál egyfa jta tagdíjat fizet be. Ebből a tagdíjból úgy működtetik a megyei területfejlesztési tanácsokat, hogy ennek a tagdíjnak bizonyos százalékát a térségi társulások a megyei területfejlesztési tanácsok működésére még befizetik, hisz az az állami forrás, ami a m egyei területfejlesztési tanácsok működéséhez rendelkezésre áll, vajmi kevés a korszerű működéshez. Tisztelt Képviselőtársaim! Készül a nemzeti fejlesztési terv. Az Európai Unió jelentése is tulajdonképpen arról szól, hogy Magyarországon a regionális és ki stérségi dolgokat erősíteni kell, ehhez meg valóban az szükségeltetik, hogy legalább normatív alapon a térségi társulások is kapjanak támogatást a működési feltételeikhez. 2000ben ugyanúgy benn volt a módosító indítványom, amiben Szászfalvi László képvise lőtársammal együtt azt javasoltuk, hogy 6 milliárd forint legyen elkülönítve a térségi társulások működési feltételeinek normatív támogatására. Tehát itt szeretném hangsúlyozni, amit önök elég sűrűn hangsúlyoznak és hangoztattak, hogy minden egyes normatív rendszert úgy kívánnak kialakítani, hogy ne legyen diszkrimináció, ne érhesse önöket az a vád, hogy kormányzó oldalról a kormányzati kistérségi társulásokat fogják támogatni vagy adott esetben akármilyen pályázati rendszeren keresztül az önökhöz közelebb álló önkormányzatokat vagy térségi társulásokat. Ez akkor valósítható meg - hisz most a Miniszterelnöki Hivatalnál 2 milliárd forint van erre elkülönítve körülbelül negyven térségi társulás működési feltételeinek a javításához, de szeretném jelezni, hogy e bben az országban nem százötven, hanem ennél jóval több térségi társulás működik , akkor járna el demokratikusan, valóban akkor járna el a mostani kormány úgy, hogy nem alkalmaz diszkriminációt, hogyha minden egyes térségi társulás normatív alapon, a Belü gyminisztériumhoz rendelve kapná meg a kormánytól a mindenkori működési feltételeinek a biztosítását. Nagyon fontos, mert ha most a költségvetésnek az önkormányzatokra jutó terheit nézzük, amit önök is elismernek, hogy vannak nehézségek, fölmerül az a kérd és, hogy miből tudnak fejleszteni az önkormányzatok; fölteszem azt a kérdést, hogy miből fognak tudni egyáltalán a térségi társulások működése érdekében tagdíjat fizetni, amiből aztán nemcsak a térségi társulásnak a működését próbálják meg fedezni, hanem e záltal a megyei területfejlesztési tanács működési feltételeihez is hozzájárulnak. Ezért szeretném kérni, nyomatékosan kérni azokat a kormányoldali képviselőket, akik annak idején a 2000ben benyújtott módosító indítványomat olyan vehemensen próbálták meg támogatni, amit éreztem most a környezetvédelmi bizottsági ülésen is, kérem önöket, ezt gondolják át, hisz a mai viszonyok között a térségi társulások ellehetetlenülése fog bekövetkezni. A másik oldalon pedig, a hulladékgazdálkodási törvényből adódóan - na gyon sajnálom, hogy Kis Zoltán államtitkár úr most nincs itt, akkor ő is óriási mértékben próbálta támogatni és érvelni amellett, hogy az állampolgárokat nem lehet nehéz helyzetbe hozni - nagyon kérem önöket, hogy ezt a módosító indítványomat az állampolgá rok érdekében próbálják meg befogadni, és akkor valóban tanúbizonyságot tesznek arról, hogy az ellenzék által benyújtott módosító indítványokat kellőképpen, kellő vérmérséklettel - fogalmazzunk így - önök is tudják támogatni. Hisz nem lehet nehéz helyzetbe hozni a településen élő