Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - FONT SÁNDOR (MDF):
2700 intézményeket. Ebben a települési körben véleményünk szerint a jövő évi költségvetésben biztosított kereteken túli ko rrekciókra van szükség, hiszen ha itt nem változik a helyzet, akkor ezek a települések arra kényszerülnek, hogy intézményeik jelentős részét feladják, illetve átadják a megyei önkormányzatoknak, és akkor ott jelenik meg újabb feszültség. Éppen ezért lehets éges kezelési módnak gondoljuk azt, hogy a bejárónormatívát kiterjesszük a gimnáziumokra és a szakközépiskolákra is, tehát a gimnáziumokba és szakközépiskolákba járó tanulók után is járjon a későbbiekben ez a bejárónormatíva. Utaltam már rá, hogy az önkorm ányzati bizottságban tárgyszerű vita folyt. Bízom abban, hogy a további, benyújtásra váró módosító javaslatokról a bizottságban sikerül megfelelő konszenzust kialakítani, és lesznek ezek között olyan javaslatok, amelyek a kormány támogatását is élvezni fog ják, és ennek megfelelően érdemben tudunk javítani az önkormányzatok működőképességén. Szeretnék külön kitérni a Gál Zoltán képviselőtársammal, a rendészeti bizottság elnökével közösen benyújtott módosító javaslatunkra. Ez a módosító javaslat mintegy 5 mil liárd többletforrást biztosít a rendőrség számára, ráadásul ezt a módosító javaslatot úgy nyújtottuk be, hogy oda jusson el, ahol leginkább szükséges, tehát a 19 megyei rendőrfőkapitányság és a BRFK a címzettje ezeknek a támogatásoknak, mert azt gondoljuk , hogy a feladatellátásról leginkább, leghatékonyabban itt tudnak dönteni a főkapitányok, itt lehet arról dönteni, hogy hol kell létszámot fejleszteni egy megyében, és hol van szükség dologi források biztosítására. A benyújtott költségveté ssel kapcsolatosan már eddig is több javaslatunk kedvező fogadtatásra talált. Több javaslatot, mint jeleztem, ki fogunk dolgozni a hátra lévő időben. Bízom abban, hogy ezekkel a korrekciókkal a bizottsági üléseken majd sikerül finomítani ezeket a javaslato kat, és ennek megfelelően vagy ezek eredményeképpen elfogadható módon tudjuk alakítani a beterjesztett költségvetést. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Font Sándor képv iselő úr, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót. FONT SÁNDOR (MDF) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kissé elkalandozva az önkormányzatok nagyon kritikus helyzetétől és az azt vitató hozzászólásoktól, én egy másik elég kritikus területre szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét, ez pedig a magyar mezőgazdaság. Ez az utolsó költségvetés, amelyben szabadon gazdálkodhatnánk a magyar mezőgazdaság támogatásában; a későbbiekben, ha minden igaz, kötött lesz, köszönhetően az unió s csatlakozásnak. Sajnálatos azonban, hogy módosító indítványaink egyike sem talált meghallgatásra a különböző bizottsági üléseken. Hozzáteszem, egy olyan tárgyalásmódot talált ki a jelenleg hatalmon lévő baloldal, amely eddig nem volt honos a parlamenti e ljárás rendjében, ugyanis erről a több mint 1600 indítványról minden érdemi átvizsgálás nélkül, ad hoc módon kellett dönteni a bizottságoknak. Ezt csak tetézte azzal a kormány, hogy nem volt kormányülés és kormánydöntés a módosító indítványokról, úgyhogy a kormány képviselői nem tudták a kormány álláspontját képviselni, csak úgynevezett szakmai, miniszteriális szinten egyeztetett álláspontot képviselnek, amire - tudomásom szerint - szintén nem volt még példa 1990 óta. Ilyen körülmények között nyugodt szívve l utasították el kormánypárti képviselők az ellenzéki indítványokat, különösen a mezőgazdaság területére vonatkozóan. Alaphelyzetben le kell szögezni, hogy a költségvetés mezőgazdaságnak szánt összege nem tartalmazza azt a 60 milliárd forintot, amit a korm ánypárti többség már ez évben egyszer odaítélt neki. Ezt a 60 milliárd forintot elfelejtve, egy régi bázisalapról tervezte meg a költségvetés számait, tetézve azzal, hogy beleindukált egy olyan, közel 20 milliárd forintos nem létező összeget, amit a