Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 17 (19. szám) - Dr. Kékes Ferenc és Páva Zoltán (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - "A bányászati szerkezetátalakítás által érintett területek kezelése - avagy kitörhetünk-e a Bermuda-háromszögből II.?" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KÉKES FERENC (MSZP):
262 Egy dologban egyetértünk: az állampolgárok biztonságérzetét nagyban fokozza az, ha a jogkövető magatartás mindenkin számon kérhető. A kormá ny ezen van, ezért tette meg az országos főkapitány is a kezdeményezést, és őszintén remélem, hogy a megfelelő intézkedések megtörténnek ebben az ügyben. (Juhász Ferenc: Így van! - Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Viszontválaszra megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak. DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! A szóban forgó vádlott védője a Magyar Hírlap szeptember 12ei számában azt nyilatkozta, hogy egy rendőr állandóan kíséri az őrizetest ( Juhász Ferenc: Lője le?) , és a védő szerint a vállalkozó felkereste a Moulin Rouge nevű mulatót, mert Tasnádi ott is a mindennapi ügyeit intézte. Ne haragudjon, tisztelt miniszter asszony, de ha a rendőrség a Moulin Rougeba kísérgeti Tasnádi Pétert, akkor hogyan bízzanak a rendőrökben és önben mint belügyminiszterben az állampolgárok? (Moraj az MSZP soraiban. - Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Egyperces viszontválasz illeti a miniszter asszonyt. Öné a szó. DR. LAMPERTH MÓNIKA belüg yminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Nem kívánok Magyar Hírlapban megjelent értesülésekre reagálni. Ami az én minősítésemet illeti, ezt sem kívánom kommentálni, ez önt minősíti. Azonban szeretném még egyszer leszögezni, hogy ebben az ügyben és minden olyan ü gyben, amikor a házi őrizetre vonatkozó szabályokat nem tartják be, akkor a bíróságnak van joga ezt megváltoztatni, és a legfőbb ügyész úrnak van lehetősége intézkedéseket tenni. A rendőrség ebben az ügyben azt tette, ami a dolga (Demeter Ervin közbeszól.) , és én őszintén remélem, hogy a megfelelő intézkedéseket valamennyi szerv meg fogja tenni. (Taps az MSZP soraiból.) Dr. Kékes Ferenc és Páva Zoltán (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - "A bányászati szerkeze tátalakítás által érintett területek kezelése - avagy kitörhetünke a Bermudaháromszögből II.?" címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Kékes Ferenc és Páva Zoltán, az MSZP képviselői, kérdést kívánnak feltenni a gazdasági és közlekedési miniszt ernek: “A bányászati szerkezetátalakítás által érintett területek kezelése - avagy kitörhetünke a Bermudaháromszögből II.?” címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. KÉKES FERENC (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A kilencvenes évek e lején a magyar szénbányák többsége felszámolásra került. Baranyában a helyzetet súlyosbította az a körülmény, hogy a szén- mellett az uránbányákat is bezárták. Az állam, illetve a kormányzat a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ irányításával három darab bányavagyonhasznosító részvénytársaság közreműködésével teljesítette ezt a feladatát, jelentős költségvetési támogatással és a társaságok által értékesített vagyon bevételét felhasználva.