Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 26 (37. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Bejelentés az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalásáról: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz):
2586 Amint azt önök is t udják, Irak kapcsán nyilatkozatot fogadott el a prágai csúcsértekezlet, ami megerősíti azt, hogy a NATOcsúcs résztvevői támogatják az ENSZ BT határozatát, és ehhez a támogatáshoz Magyarország is csatlakozott. (8.40) Támogatjuk, ha lehetséges, a békés mego ldást - a BThatározat után erre megvan az esély. Megvan az esély, mert Irak tudomásul vette, hogy ENSZellenőrök menjenek az országba, megvizsgálják azt, hogy valóban hol és hogyan lelhetők fel ezek a tömegpusztító fegyverek, és javaslatokat tehetnek ezek nek a megsemmisítésére. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy előfordulhat az is, hogy nem sikerül megfelelő megoldást találni ezen az úton. A közös közlemény, amit Prágában a 19 ország kormány- és államfői elfogadtak, úgy fogalmaz, hogy amennyiben nem sikerül ezekre a kérdésekre megfelelő, békés megoldást találni, úgy ez Irak számára súlyos következményekkel járna. Nos, én egyelőre azt gondolom, hogy bízzunk abban, hogy lesz békés megoldás, ez jobb a világnak, és ez jobb Irak népének is. A tömegpusztít ó fegyverek fennmaradása azonban túlzottan nagy kockázat a világnak, és ezt mindannyiunknak tudni kell. Tisztelt Ház! A partnerség igényét fogalmazta meg Bush elnök washingtoni látogatásom során, Prágában a kormány- és államfők szűk körű megbeszélésén, és megfogalmazta ezt egy levél formájában is. A támogatás formáját szükség esetén a prágai közös deklaráció keretei között, az ország érdekeinek, lehetőségeinek és képességeinek megfelelően fogjuk megtalálni. Konkrét igény és döntési javaslat esetén négypárti egyeztetést fogunk kezdeményezni, és az Országgyűlés elé terjesztjük a kérdést. A prágai csúcson a másik nagy téma, a másik nagy kérdés a NATO bővítése volt. Magyarország végig támogatta a NATO bővítését; üdvözöljük azt, hogy három szomszédunk meghívást k apott a NATOba, ez meggyőződésünk szerint erősíti a térség stabilitását, és a magyar biztonságot is jól szolgálja. Örülünk annak, hogy nő az azonos értékeket képviselő országok száma a NATO keretei között; olyan értékekre gondolok itt, mint a szabadság es zméje, mint a demokrácia, a piaci versenygazdálkodás és a szolidaritás. Magyarország ilyen helyzetben könnyebben és jobban tudja ellátni stabilizáló szerepét a térségben. Hölgyeim és Uraim! Magyarországnak szerepe van a nemzetközi környezet alakításában, e zt erősíti NATOszövetségünk és közelgő európai uniós tagságunk is. Az integráció egyszerre felelősség és lehetőség, ez teszi lehetővé nemzeti érdekeink határozott érvényesítését, erről győzött meg a washingtoni látogatásom, a tíz ország, tíz kandidátus or szág találkozója Varsóban, a NATOcsúcs és azok a kétoldalú találkozók, amelyeket lebonyolítottunk az elmúlt hetekben. Tisztelt Ház! Négy éve az Országgyűlés határozatot hozott, ami a következőket tartalmazza: a Magyar Köztársaság biztonságát, polgárai bol dogulását tartósan az euroatlanti országok demokratikus közösségének tagjaként kívánja megvalósítani. Ennek szellemében járulunk hozzá a szövetség képességeinek megújításához, ennek a határozatnak a szellemében bízunk abban, hogy egyformán értékeljük itt, e Házban az európai és az euroatlanti elkötelezettség fontosságát. A vasárnapi négypárti egyeztetés igazolta, hogy van értelme felelős párbeszédnek - mi erre törekszünk, konszenzust keresünk a nemzetet érintő legfontosabb kérdésekben. Köszönöm, hogy meghal lgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mivel a miniszterelnök úr felszólalása nem érte el a húsz percet, ezért a frakciók képviselőinek ötöt perc áll rendelkezésre a megszólalásra. Megkérdezem a képviselőcsoportok vezetőit, kíváne valaki öt percben felszólalni. Simicskó István jelentkezett, a Fideszfrakció képviseletében. Öné a szó. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz) :