Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 20 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
2567 Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő költségvetési törvényjavaslat drasztikus cs ökkentést valósít meg a gazdaságfejlesztési célelőirányzatban, a kis- és középvállalkozások célelőirányzatában. Kevés jut vasútfejlesztésre és kevés jut autópályaépítésre is. Kevesebb, mint az idén, kevesebb, mint az elmúlt években, és mindenképpen kevese bb annál, tisztelt képviselőtársaim, mint amit a szocialisták és a szabad demokraták ígértek hatalomra, kormányra kerülésük esetén. Tisztelt Képviselőtársaim! A szabad demokrataszocialista kormány megpróbálta a lehetetlent. Megpróbálta azt, hogy egy hátsó résszel megüljön két lovat. Ám ahogy a mondás mondja, tisztelt képviselőtársaim, ezt nem lehet megtenni. Ez lehetetlen! Mire gondolunk itt? A költségvetési törvényjavaslatból egyértelműen kiolvasható, hogy vissza fogják fogni az állami szerepvállalást. Vis sza fogják fogni az állami szerepvállalást olyan stratégiai területeken, mint a beruházások támogatása vagy a hazai kis- és középvállalkozások támogatása. Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer utalok arra, és azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet ezt elégszer elmondani, hogy hazánk jelenlegi helyzetében, amikor hazánkat versenyképessé, erőssé kell tenni az európai uniós csatlakozás előszobájában, akkor ez megengedhetetlen. És mindemellett, mondhatni, ezzel párhuzamosan, de sokkal inkább ellen tétes módon az állam megpróbál egyfajta jóságos osztogató atyaként feltűnni a közvélemény előtt, és bizonyos jóléti intézkedéseket hoz meg annak érdekében, hogy beindulhasson a propagandagépezet, újságok hasábjain, televíziók, rádiók hirdetéseiben soksok százezer forintért el lehessen mondani, hogy teljesülni látszik a száznapos program. Tisztelt képviselőtársaim, bele kell gondolni, hogy vajon ez megérie. Szerintünk nem. Az előbb elmondottak miatt és alapján a képviselőcsoportunk képviselői megannyi módo sító indítványt terjesztenek elő a költségvetési javaslathoz. Nagyon remélem, hogy szabad demokrata és szocialista képviselőtársaink is partnerek lesznek abban, hogy ezen jobbító szándékú, a hazánk és a polgárok érdekeit szolgáló módosító indítványok megka pják a többség támogatását itt, az Országgyűlés plenáris ülésén, amikor arra kerül a sor. Tisztelt Képviselőtársaink! A hiány csökkentése fontos a mi számunkra is. Azonban - még egyszer mondom - a felzárkózás költségvetését kell elfogadnunk ahhoz, hogy tis zta lelkiismerettel nyomhassunk gombot a szavazáskor. Éppen ezért egy kisebb mértékű hiánynöveléssel források lesznek teremthetők beruházásokra, valamint a kis- és középvállalkozások támogatására. Számításaink szerint 100 milliárd forint maradna ezen célok ra, amennyiben a 4,5 százalék helyett 5 százalék volna a megcélzott hiány. Ezt lehetne beruházások támogatására, utak, hidak építésére fordítani. Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglaló mondatként frakciónk nevében el lehet mondani, hogy az Európai Unióhoz való integráció, az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti utolsó évben nem a magyar polgárokkal kellene megfizettetni a választási ígéreteket, hanem sokkal több erőforrást, sokkal több energiát és sokkal több odafigyelést fordítani arra, hogy fel tudjuk készíteni őket az európai uniós tagságra. Még egyszer mondom: az Európai Unióba menni kell, azonban erősen versenyképesen kell menni, úgy, hogy meg tudjuk védeni polgárainkat az ott előadódó kihívásoktól. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsor aiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Herényi Károly úr, az MDF képviselője. Öt perc áll rendelkezésére. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Perceken belül vége lesz a következő esztendő költségvetési vitájá nak, általános részét, legalábbis ennek tárgyalását befejezzük. Érdemes egy összegzést a Magyar Demokrata Fórum nevében is megtennünk, megtennem.