Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 20 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz):
2526 hasznosításra kerülnek, ismert, jól k örüljárt szakirodalma van, és nemzetközi befektetők érdeklődésére is számot tarthatunk, és érzékelhető is e befektetők megjelenése a hazai piacon. Hatása jelentős lehet mind a mezőgazdasági termelés, mind a termékfeldolgozás és nem utolsósorban a foglalkoz tatás területén. Hiszen ezek az üzemek olyan területeken valósulhatnának meg, ahol mezőgazdasági adottságokkal rendelkeznek, munkanélküliséggel sújtott területek, és a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége és felkészültsége alkalmas e területekre. Valami kor én is szkeptikus voltam e terület megítélése irányában, de fontosnak tartom, hogy a továbbiakban a támogatások odaítélésénél e szempontokra fordítsunk nagyobb figyelmet, hiszen meggyőződésem, hogy az eddigi kezdeményezések is jó szándékúak voltak, ugya nakkor nem vagy rosszul voltak menedzselve. Egy másik, talán speciálisnak tűnő területről szeretnék még szólni, az energiaracionalizálás és a környezetvédelem kapcsolatáról. Viszonylag kevés szó esett még a környezetvédelemről, és ezen belül arról a terüle tről, amelyről én szeretnék szólni. Magyarországon mint a Kárpátmedence központjában elterülő országban, nagyon kedvezőek a feltételek a napszaktól, évszaktól független földhő kinyerésére és hasznosítására, a geotermikus energia hasznosítására. E megújuló energiaforrást szerintem a lehetőségeinknél sokkal kisebb mértékben használjuk fel, és a megújuló jelleg alatt azt kell értenünk, hogy mint természeti forrásból, a földből újratermelődő energia több, mint amit felhasználunk, és e technológiák széles körű alkalmazásának elsődleges célja összhangban a kiotói egyezmény előírt követelményével mérhető talán fel; az üvegházhatást előidéző gázok, elsősorban a CO 2kibocsátás jelentős csökkentése, de amit én különösen jelentősnek tartok, az igazából az energiamegta karítás. E technológiákkal akár 50 százalékos megtakarítás is elérhető, és ennek a pénzügyi megtakarítási vonzata is igazán jelentős. Emiatt szerte a világon óriási érdeklődés nyilvánult meg mind lakossági, mind közületi vonatkozásban, mind a hőcserélős, m ind a geotermikus, hőszivattyús technológia alkalmazására, ez az olajár robbanása után alakult ki a világon, és ma már több mint 90 millió hőszivattyús egység működik e területen. A beruházás mai árakon számolva a földgázfűtéssel összevetve is öt év alatt megtérül, és biztonságosan működik. Tisztelt Képviselőtársaim! Európában Magyarország és Románia kivételével minden ország felkarolta ezen környezetbarát és energiatakarékos fűtési és melegvízelőállítási módokat, lemaradásunkat e területen is pótolni kell , hiszen napjainkban a fűtés nemcsak energia, hanem egyben környezetvédelmi szempont is, energia vonatkozásában is Magyarország jelentős importra szorul, és ezek az energiahordozóárak a közeljövőben várhatóan azért emelkedni fognak. Ezért kívá natosnak tartom, hogy a Környezetvédelmi Alap e területekre is biztosítson majd támogatásokat, mivel ezek a kezdeményezések hosszú távra szólnak, és vannak lehetőségeink, hogy e területen akár a környezetvédelem, akár az energiaracionalizálás tekintetében előrelépjünk. Ezeket olyan, hosszú távon megvalósítandó feladatoknak tartom, amiket egy költségvetésben azért mindenképpen preferálni kell. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Kö vetkezik Lasztovicza Jenő képviselő úr, Fideszfrakció. Öné a szó. LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég sokat foglalkoztunk már a mai nap reggelén az idegenforgalommal, mert közben szóba került, és elég komo ly számszaki vitába keveredtünk Burány államtitkár úrral. De még egyszer szeretném nyomatékosan elmondani, hogy úgy gondolom, a Pénzügyminisztérium számításai nem igazán jók, ha ott az a szám jött ki, hogy a következő évben több állami támogatást fog kapni ez az ágazat, mint az elmúlt időszakban. Hiszen ahogy az