Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
2417 a 20032008 közötti időszakban a ráfordítás, amely az OHTból következne, 400 milliárd forint lenne - kérdezem, hol van ennek az időarányos része. Nem lehet mindenre, tisztelt k épviselőtársaim, azt mondani, hogy nem ezt ígértük, hanem majd 2006ig, mert akkor 2004től kezdődően már hatványozottan jelennek meg ezek a forrásigények, amelyeknek pedig biztosan nem lehet eleget tenni. De van egy olyan, aminek a kormány még eleget tehe t: becsületszóra történt ígéret volt ez is, a kormányprogramban is szerepelt, ott külön megerősítésre került, hogy 2003ig megteremtik minden önkormányzat szelektívhulladékgazdálkodási feltételeit. Én optimista vagyok - ha a karácsonyt is beleszámítjuk, v an a kormánynak még másfél hónapja. Kicsit erőlködni kell, úgy gondolom, össze kell kicsit kapnia magát a kormánynak, de még teljesíthet. Várjuk, hogy a becsületszó itt beigazolódjon. Hadd szóljak külön a DunaTisza közi homokhátságról! Én helyeseltem, ami kor miniszteri biztost neveztek ki, mert úgy gondolom, az a terület megérdemli, hogy külön foglalkozzanak vele, hiszen egy olyan leszakadó terület, ahol ha nem történik bizonyos pozitív változás, az ott élő mintegy 700 ezer embernek kilátástalanná válhat a helyzete. Szerepel is a költségvetésben, örömmel fedeztem fel, 135 millió forinttal. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha erről a térségről beszélünk, akkor eddig minden szakértői vélemény szerint 300 milliárd forintra becsülik azt, amivel a vízpótlást és az ott ani szükséges változtatásokat végre lehet hajtani. És akkor hadd mondjak néhány pozitívumot is, mert azért azt is illik! Tisztelt képviselőtársaim, azt nagyon helyeslem, hogy az Orbánkormány által már elért ISPAtámogatások tekintetében megjelenik a tárca költségvetésében a hazai forrás, és ezt komolyan mondom, minden él nélkül: jó, hogy ez itt megjelenik. (19.00) Szeretném felhívni a szíves figyelmet: nem véletlenül beszélnek Brüsszelben - én büntető záradéknak hívom - a védzáradékról, mert jó, ha tudomás ul vesszük, hogy ha a környezetvédelem területén, amely egy ideiglenesen lezárt fejezet, nem teljesítjük a kötelezettségeinket, akkor bizony azok az általunk olyannyira remélt támogatási összegek egyszerűen nem lehívhatók. Jobb, ha tudomásul vesszük, hogy amit most teszünk, az olyat kockáztat, ami a jelenlegi befektetéseknek esetleg a többszöröse lehet. Ugyanakkor itt szeretném a realitás talajára helyezni mindazokat a várakozásokat, amelyek azzal összefüggésben jelennek meg, hogy majd az európai uniós csat lakozásunkat követően olyan forrásokhoz jutunk, ami a környezetvédelem problémáját lényegileg megoldja. Ez messze nem igaz. A jelenlegi gyakorlat szerint azok, akik már tagállamok, 1520 százalék között kapnak forrásokat, a többit a hazai erőforrásokból ke ll biztosítani. Hatalmas feladat, de szeretném mondani, hogy megéri. Mert arról van szó - ezt újra és újra, sajnos azt kell mondanom, újra és újra a polgároknak is figyelmébe kell ajánlani , hogy a saját egészségünk, a saját egészséges környezetünk érdeké ben történő beruházás, ami itt megtörténik - illetve, ami most elmarad. Tisztelt Képviselőtársaim! El kell gondolkodni például azon, és talán hadd jöjjön még ez az egy negatív példa: 2006ig, tehát 2005 végéig, nem a ciklus végéig, hanem 2005 végéig minden olyan környezetszennyező tüzelőberendezést meg kell szüntetni, így elsősorban a veszélyeshulladékégetőket, amelyekből most egyetlenegy sincs olyan, amelyik az európai szabványnak megfelelne. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ugyanerre az időre veszélyeshulla dékégetőket kellene biztosítanunk. Honnan? - kérdezem én. Mert ebből a költségvetésből biztosan nem! Összességében azt kell mondanom: nem véletlen az, hogy a második nemzeti környezetvédelmi program mintha elaludt volna. Nem véletlen, bár itt kezdődik egy új ciklus ideje. Nem látjuk, nem halljuk, hogy ezen a területen valami történne. Nem látjuk, nem halljuk, mert a költségvetési forrásokat mellé kellene tenni.