Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 19 (35. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH IMRE (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
2324 Szeretném leszögezni ugyanakkor, hogy az ör öklött költségstruktúra, a hiánygazdálkodás terén átfogó intézkedésekre van szükség. Nyár végén a rendőrség adósságállománya meghaladta az 5 milliárd forintot, és most minden törekvésünk arra irányul, hogy a csődhelyzetet megszüntessük, és a jövő évet tisz ta lappal indítsuk. A rendőrség struktúrája ma még korszerűtlen, az erőforrások allokációja tervezetlen. A strukturális és a gazdálkodási reform elemzéseink szerint elkerülhetetlennek látszik. Jövő év január elsejétől tehát elindul a rendőrség átvilágítása , és ennek eredményeképpen meghozzuk azokat az átalakító döntéseket, a szervezet, a működés racionalizálását, ami egy hatékonyabb és eredményesebb, jobban finanszírozható, modern rendőrség képét fogja majd elénk vetíteni. Hiszen azt ígértük a kormányprogra mban, hogy a ciklus végére a kor színvonalának megfelelően működő rendőrség lesz Magyarországon. Ehhez az első lépéseket meg fogjuk tenni már az elkövetkezendő évben. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Kétperces felszólalásra Tóth Imrének, a Fidesz képviselőcsoport képviselőjének megadom a szót. TÓTH IMRE (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! A gondolatai késztettek a hozzászólásra. Tulajdonképpen már kezünkbe vettük a különböz ő önkormányzati szervezetek anyagát, amelyek számokban ellentmondanak annak, amit ön állított az imént, és ezt tegnap is érintettük a vitában. Nevezetesen, miszerint a bérfejlesztésekre vonatkozóan - ön szabatosan fejezte ki magát - a fedezet erre az évre biztosított, az önkormányzati szövetségek egységesen ennek az ellenkezőjét állítják. Kérdezném - ha nem tudnám a választ , hogy akkor most kinek van igaza: akkor, amikor a növekmény, amit önök jövőre a bér fedezeteként kínálnak, az mindössze 117 milliárd forint, hogy a számokat is említsük, és ezzel szemben a teher 240 milliárd. A különbség "csak" 50 százalék. Miből és hogyan fogják tudni az önkormányzatok a másik 50 százalékot biztosítani? Más, más számok tükrében: a Máért fényében a kisebbségpolitika, a nemzetiségpolitika a költségvetés árnyában számokban hogyan fogható meg? Épp az ön tárcájához is igazodóan a romaprogramra vonatkozóan íródik, hogy kisebbségi tanuló kizárólag magyar nyelven folyó oktatásához kapcsolódóan szeptembertől alacsonyabb fajlagos összegű hozzájárulás jár, mint eddig. Kérdezem tehát, hogy a magyarul tanuló romák nem romáke, és mitől kell hogy ez csökkenjen. Vagy pedig a helyi kisebbségi önkormányzatok 2002ben 655 ezer forint/kisebbségi önkormányzat javadalomban részesültek, önök ezt csökkentik 524 ezer forintra kisebbségi önkormányzatonként. Miért? Hogyan lesz ebből hatékony kisebbségi politika a cigányságra, más nemzetiségre vonatkozóan, éppen most, az EUs csatlakozást megelőzően? Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, a FideszMagyar Polgári Párttól. Parancsoljon, képviselő úr! BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves miniszter asszony, önt hallgatva a pulpitusról, az az érzésem támadt, hogy semmi gondunk nincs az önkormányzatoknál. (Dr. Lamperth Mónika a mellette ülővel beszélget.) De kezembe vettem a települési önkormányzatok szövetségeinek véleményét a 2003. évi költ ségvetésről, és... - miniszter asszony, kérem, figyeljen rám... Kérem, miniszter asszony, figyeljen rám! (Dr. Lamperth Mónika: Minden szavát hallom, képviselő úr.) Köszönöm szépen. Azt mondják a települési önkormányzatok szövetségei, hogy a 2003. évi költs égvetésben az ez évi bérfejlesztések 50 százaléka áll rendelkezésre.