Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző: - ELNÖK (Mandur László): - KÖRÖMI ATTILA (Fidesz):
2130 milyen komolyan veszi és támogatja a kis- és középvállalkozások fejlesztését, amit ugyan a költségvetésben nemigen találunk meg, hiszen az általuk vezetett Gazdasági Minisztérium fejezetei ben is lényegesen kevesebb forrás található, mint amit az elmúlt évben vagy az idei évben a vállalkozások fejlesztésére szánt az előző kormányzat. Ez igazából az EUs csatlakozásra való felkészülésre nagyon fontos. De ami ide tartozik: az idegenforgalom - sokat beszéltünk az elmúlt ciklusban is róla - az ország egyik legjelentősebb ágazata, ha azt nézzük, hogy az előző évben 4,4 milliárd eurós bevételt tudott produkálni, ami a magyar energiaszükségleteket teljes mértékben fedezte. Tehát nemzetgazdaságilag i s jelentős terület. Ebben a költségvetésben sajnos csak 14 milliárd forintot találunk erre, ami a tervezettekhez képest, amit Pál Béla államtitkár úr is számtalanszor a sajtóban is, illetve bizottsági üléseken is elmondott, hogy 33 milliárd forintot szeret nének elérni az ágazat támogatására, ebből csak 14 milliárdot látunk a költségvetésben. Ez a pénz sajnos arra sem elég, hogy jövőre pályázatokat lehessen kiírni. Itt számtalanszor elhangzott, hogy az előző kormányzat már elígért 10 milliárdot ebből az össz egből, hiszen a törvény lehetővé tette, hogy a következő év terhére 40 százalékot el lehessen költeni. Ezt önök nagyon sokat kritizálták - erre most mit hallunk és mit látunk? Hogy azt az érvet használja a mostani kormányzat, hogy a következő év terhére, t ehát 2004re 50 százalékot szeretnének elkölteni, az utána következő évre 20 százalékot - tehát ezt az összeget is még növelnék. Én úgy gondolom, hogy ez azért káros lesz az elkövetkezőkben. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖ K (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Körömi Attilának, a Fidesz képviselőjének. (Göndör István: A Fidesz ideje elfogyott!) Bocsánat, megkérem a jegyző hölgyet és urat, hogy adjanak helyzetjelentést arról, hogyan is állunk az időkeretek fölhasználásával. (13.30) DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A különböző képviselőcsoportoknak a tévéadásidőben rendelkezésre álló időkerete a következő: Magyar Szocialista Párt 9 perc 29 másodperc; FideszMagy ar Polgári Párt 1 perc 34 másodperc; Szabad Demokraták Szövetsége 4 perc 55 másodperc; Magyar Demokrata Fórum 4 perc 41 másodperc. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Göndör István: A tíz másodperc túlbeszélést nem számítjuk, bocsánat.) ELNÖK (Mandur Lászl ó) : Köszönöm szépen. Akkor menjünk tovább! 1 perc 34 másodperc időkeretben megadom a képviselő úrnak a szót. Parancsoljon! KÖRÖMI ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Áder János, a FideszMagyar Polgári Párt frakcióvezetője, számokkal és tényekkel mutatott rá arra, hogy a választási ígéretekkel és a kormányprogrammal szemben visszalépésre számíthatnak többek között az önkormányzatok, a rendőrség, a nyugdíjasok, a családok és a pedagógusok is. A rendőrségre fordítandó dologi kiadások csö kkentésével, nyugodtan kimondhatjuk, a belügyminiszter asszony táncba hívja a bűnözőket, így újra veszélybe kerülhet biztonságunk, személyi és anyagi értelemben is, és más, nagyon komoly negatív hatásai is lehetnek még ennek az előttünk fekvő költségvetési javaslatnak. Ezért ehhez a költségvetéshez záradékként mindenképpen hozzá kellene írni, hogy a Medgyessykormány költségvetésének mellékhatásai, de inkább hatásai miatt aki csak teheti, sürgősen keresse fel orvosát, gyógyszerészét, mert rengeteg fájdalomc sillapítóra lesz szüksége. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Tombol a szellem! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyugtató is kell, úgy látszik!)