Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 13 (33. szám) - A Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
2053 szólnak a hatáskör átruházásáról, még csak nem is a hatáskörgya korlás átengedéséről, ahogy az előttünk fekvő törvényjavaslat fogalmaz. Ez pedig azt jelenti, hogy az alapkérdés, a nemzeti érdekek védelme nem abban kell hogy megnyilvánuljon, miként fogalmazunk meg egy ilyen klauzulát, hanem a gyakorlati politikai tevéke nységben, hogyan tudjuk most, a csatlakozás előtt és hogyan tudjuk majd a csatlakozást követően ezeket a nemzeti érdekeket a tárgyalások, majd az együttdöntési folyamat keretében érvényesítenünk. Ez teljesen független attól, hogyan fogalmazunk az alkotmány ban. Az alkotmányban azonban úgy kell fogalmaznunk, hogy az megfeleljen a tényleges viszonyoknak. Vastagh Pál képviselő úr és SzentIványi István képviselőtársam is utalt már arra, hogy átalakuló európai uniós intézményrendszerben egyre inkább megjelenik a z egyes tagállamoktól elszakadt döntési szint. Ilyenként nevesítették mindketten az Európai Bizottságot, illetőleg az Európai Bíróságot. Vitathatatlan, hogy napjainkban jogalkotási hatásköre még csak a Tanácsnak van, azonban végrehajtási jogszabályokat már kiadnak az Európai Bizottság keretében is, és a változás útja egyértelmű, az lesz a gyakorlat, hogy az Európai Bizottság hatásköre kiszélesedik, az Európai Bizottság feltehetően, ha nem is a közvetlen közeljövőben, de a nem túl távoli időben jelentős joga lkotó funkciót kap. Ha pedig ez a helyzet, akkor hiába nyilatkozik úgy a magyar alkotmány, hogy itt csupán együttes hatalomgyakorlásról, együttdöntésről van szó, ha ténylegesen megtörténik, realizálódik a hatáskör átadása, a hatáskör átruházása. Ezért véle ményem szerint a törvényjavaslat 2. §át szakmai alapon nem lehet bírálni, hiszen ilyen megoldás is létezik, és ma már ez a többségi megoldás. Természetesen lehet bírálni politikai alapon, azonban ebben az esetben nem gondoljuk végig azt, hogy mi is a most ani cselekvésünk következménye. Tisztán kell látnunk azt, egyértelműen tisztában kell lennünk azzal, hogy itt valóban a szuverenitás gyakorlásának átruházásáról, szuverenitásunkról való részleges lemondásról van szó, természetesen nem a szuverenitás feladá sáról. Nagyon helyesen jegyezték meg azok a hozzászólók, akik ezt az aspektust képviselték, hogy valójában bizonyos értelemben nőnek is a döntési lehetőségeink, hiszen beleszólhatunk európai ügyekbe is, nem csak saját országunk közügyeibe. Ez a fajta kiszé lesedés kárpótol minket azért, hogy bizonyos esetekben - ebben a bizonyos, ma sokat vitatott szükséges mértékben - a hatáskör gyakorlását átengedjük, átruházzuk az európai uniós intézményeknek. (17.10) Ezzel a kérdéskörrel összefüggé sben nagyon röviden utalnom kell az alkotmány és a közösségi jog kapcsolatára is. Első közelítésben, ha azt nézzük, hogy mi a szabályozás tárgya, azt mondhatjuk, hogy egészen más jogviszonyokra vonatkozik az alkotmány és egészen más jogviszonyokra vonatkoz ik a közösségi jog, hiszen a közösségi jog nem szabályozza az államberendezkedést és nem nyilatkozik az alapvető jogokról. Ez a megközelítés is releváns; ebben az esetben nem a jogforrások hierarchiájának szempontjából mérlegelünk, hanem azt nézzük, hogy m ilyen jellegű szabályozási tárgyakkal állunk szemben, s ha látjuk, hogy a szabályozási tárgyak eltérőek, akkor megnyugodhatunk, hogy itt nincs semmiféle elsőbbség. Természetesen bizonyos értelemben ilyen elsőbbség létezik, a szakirodalom különbséget tesz e gyébként abszolút és relatív elsőbbség között. Mindenki vagy szinte mindenki tagadja azt, hogy valamiféle abszolút elsőbbsége lenne a közösségi jognak, ám a mértékadó szakirodalom annyiban elismeri a relatív elsőbbséget, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok s zámára korlátok állnak fenn az uniós jog, a közösségi jog alkotmányosságának vizsgálata terén. Itt valójában az alkotmánybíróságok hatáskörének problémájával állunk szemben, azzal, amivel egyébként szembekerültek már a mai tagállamok is. Különösen ismert a szakirodalomban az olasz, illetőleg a német alkotmánybíróság álláspontja. Az olasz alkotmánybíróság azt a nézetet képviselte, hogy fennállt a közösségi jognak egy relatív elsőbbsége, amely azonban nem kerülhet ellentétbe az olasz alkotmányosság alapelveiv el és az úgynevezett elidegeníthetetlen jogokkal. Az olasz alkotmánybíróság több alkalommal is
