Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 13 (33. szám) - "Az Európai Unióhoz történő csatlakozás" című politikai vita - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
1982 költségvetésben, éppen a tervezett csatlakozás előtt, az utolsó felkészülési évben, amikor még volna lehetőségünk előnyt nyújtani ho nfitársainknak. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a magyar gazdatársadalom meg tudjon élni a földből, és ezért az ne kerülhessen spekulánsok kezére; hogy csökkenjen a termelők kiszolgáltatottsága; hogy például leálljon végre a szőlők kivágása. Mert termőföldügyben az a helyzet, hogy én elhiszem, hogy a tárgyaló fél a javamat akarja, pontosabban a javainkat - de ne adjuk, olcsón semmiképpen! El kívánjuk érni, hogy a csatlakozás után maradjanak itthon is szakembereink, és ne szippantsák el őket a mieinkhez képest toro nymagas nyugati bérek; hogy ne fokozódjék az a tőkehiányunk, amit a pénz szűkösségénél is súlyosabbnak élünk meg: a humántőke, a kiművelt emberfő. Mindezek szinte természetes igények, különösen a csatlakozás előestéjén, és nem látom, hogy a csonttá fogyott költségvetésben hogyan használjuk ki az utolsónak tartható Unión kívüli évünket. A nehézségeket tehát vitathatatlanul nagynak látom, akkor is, ha lesznek, akik hajlamosak Európaellenességnek is átfogalmazni aggodalmainkat, mert Horn képviselőtársamnak az t mondanám, hogy a bírálat és az ellenzés nem azonos; tisztán kell látnunk és őszintén kell beszélnünk a nehézségekről is. És nemcsak én vagyok így ezzel: a The Economist gazdasági világlap szerkesztőségi cikkében még sokkal sötétebb képet fest, amikor úgy vélekedik, hogy az uniós felvételre jelölt államok gazdaságának gyengesége, a költségvetési hiány nagysága azt sejteti, hogy a felvétel átcsúszhat 2005 elejére, esetleg későbbre, mert szerinte KözépEurópa várományosainak legalább 1520 évre van szükségük , hogy felzárkózzanak NyugatEurópához, és állítja ezt úgy, hogy ugyanakkor tekintetbe veszi azt a tényt, hogy ennek a térségnek a lemaradása tulajdonképpen a hidegháború alatt történt, és az emberi erőforrásai és a hagyományai lehetővé teszik a felzárkózá st. Hál' istennek azonban ennél kedvezőbb az összkép, ha a legutóbbi, immár összefoglaló jellegű országjelentést olvassuk. Ebből kirajzolódik legutóbbi fél évtizedes fejlődésünk, és természetesen azok az előttünk álló feladatok is, amelyeket európai nézőpo ntból fontosaknak kell tartanunk, ilyen a korrupció megfékezése, a cigányok társadalmi beilleszkedésének elősegítése, az önkormányzatok pénzforrásainak növelése és a hátralévő jogalkotási feladatok mellett a jogalkalmazás hatékonyságának növelése, a mezőga zdaság és a térségi politika intézményfejlesztése, ugyanígy a hatékony működés és ellenőrzés biztosítása a közlekedés, a környezetvédelem és a pénzügyi ellenőrzés területén. Ehhez járul az élelmiszerbiztonság, a piacfelügyelet szervezeti fejlesztése, a ha tárőrizet erősítése, a termékek minőségének, a munkavédelemnek, a környezetvédelemnek szervezeti erősítése. Itt abba is hagynám a felsorolást, mert nem akarok eljutni az importált halak méret szerinti ellenőrzésére vonatkozó szabályozás módosításának sürge tő szükségességéig. Ugyanis meggyőződésem, hogy az Unióba való belépés számunkra elsősorban magyar szemmel vizsgálandó. Míg az EU legtöbb követelményét tekintve hosszabb távon számunkra is előnyös feltételeket kínál, addig vannak olyan húsba vágó érdekeink , amelyeket nekünk kell tudni megfogalmazni, és nekünk kell megtalálnunk a választ is reájuk. Mindenképpen életveszélyesnek tartom azt az eléggé elterjedt Pató Páli hozzáállást, hogy gondjainkat majd az EU megoldja. Csak abban bízhatunk, hogy mi magunk me goldjuk, de úgy, hogy az Európa számára is elfogadható legyen. A saját fejünkkel nekünk kell gondolkoznunk, más nem teszi meg helyettünk. Hogy ne a levegőbe beszéljek: emlékezzünk csak a Duna elterelésére! Mekkora volt a felháborodás, és milyen bizonyosság gal érezték sokan azt, hogy ezt nemzetközi bíróság elé kell vinni, mert Európa nem tűrheti, hogy békeidőben egyoldalúan eltereljenek egy határfolyót. És hol tartunk ma? Kicsit több vízért esengünk az égiekhez és a szomszédoknál, pedig mindannyian tudjuk va gy legalábbis érezzük, hogy a XXI. században aztán igazán a víz az élet. Vagy vehetjük a másik megoldatlan kérdésünket, a szomszéd országokban élő magyarokról szóló törvény hányatott sorsát. Belviszályaink miatt ezt "sikerült" nemzetközi térre kivinni, ped ig józan ésszel nem is volt várható más uniós vélemény, mint hogy rendezzük helyben szomszédainkkal a kialakult feszültséget az Európa Tanács velencei bizottságának jogi ajánlásai alapján.
