Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP):
1897 Indítványozom, hogy a részletes vitára - a törvényjavaslat szerkezeti rendjét követve - három szakaszban kerüljön sor. Megkérem Herényi Károly jegyzőt, hogy ismertesse az egyes vitaszakaszokat. (Dr. Gál Zoltán: Ügyrend!) Megadom a szót ügyrendi kérdésben a képviselő úrnak. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az lenne a tiszteletteljes javaslatom, hogy együtt folytassuk le a részletes vitát. A törvényjavaslat maga sem túl hosszú, és a ben yújtott módosító indítványok száma sem túl magas. Azt hiszem, hogy azok a képviselőtársaim is, akik módosító indítványt nyújtottak be, ezzel talán egyetértenének. ELNÖK (dr. Szájer József) : Én is így látom, mivel újabb ügyrendi jelentkező is van a másik ol dalról, és hasonló kérést jeleztek felém. Úgyhogy e szerint fogom feltenni szavazásra, hogy a három vitaszakasz helyett egy vitaszakaszban tárgyaljuk meg a részletes vitát érintő kérdéseket. Aki ezt támogatja, az kérem, hogy kézfelemeléssel jelezze. (Szava zás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés egyhangúlag támogatja, hogy együtt tárgyaljuk meg a módosító indítványokat. Írásban előre senki nem jelentkezett. Ennek megfelelően kérdezem, ki kíván felszólalni. Elsőként Kovács Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót, ötperces időkeretben, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Módosító javaslataink 1822. sorszámokon kerültek benyújtásra. A 18. számú módosító ja vaslatot visszavonjuk, mert a rendészeti bizottság ülésén megállapodtunk, és a bizottság el is fogadott egy pontosító szövegmódosítást, úgyhogy ezt Kontrát Károllyal együtt visszavonjuk. A 19. sorszámú módosító javaslatunkat a bizottság támogatja, ezt tová bbra is fenntartjuk... - pontosabban, elnézést, elnök úr, az ajánlásban két 19. pont is szerepel. Az eredeti ajánlás 7. pontja alatt a 2. § 5. pontja tekintetében a módosítást továbbra is fenntartjuk, és azt javasoljuk, hogy a rendőrségi törvény 64. §a sz abályozza az informátor, a bizalmi személy és a fedettnyomozó fogalmát, a tervezet ettől eltér, de mi ezt továbbra is javasoljuk. Viszont szeretnénk visszavonni a 20. és 21. számú módosító javaslatokat, tekintettel arra, hogy a bizottsági vitában a Belügym inisztérium képviselője elmondta, hogy az ügyészséggel is egyeztettek, és az ügyészség nem javasolja, hogy a legfőbb ügyész bekerüljön az eljárásba. Ezt a magunk részéről el tudjuk fogadni, és az említett módosító javaslatainkat visszavonjuk. Ugyancsak vis szavonjuk a 22. számú módosító javaslatunkat. A bizottsági ülésen a Belügyminisztérium előterjesztőjével is konzultálva, valamint a bizottsági ülésen elhangzottak alapján úgy látjuk, nem szükséges a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ kötelezővé téte le ebben az eljárásban. A lehetőség továbbra is fennáll, de ne tegyük kötelezővé. Ezért ezt a módosító javaslatunkat is mindketten visszavonjuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Ötperces idő keretben megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon röviden szeretnék szólni, figyelemmel most már az együttes vitára is.