Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF): - ELNÖK (dr. Szájer József): - ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP):
1895 már elkezdte, akkor olyan jogi peres ügyek támadhatnak belőle, amiben a végén valóban a polgármester kerül olyan kellemetlen helyzetbe, hogy nem tud elszámolni, holott ő megpróbált jogszerűen eljárni, viszont a rendszer élt vissza azzal a lehetőséggel, hogy adott esetben az ígérvényt később forráshiány miatt elvonják tőle. Ezért kérném mindenképpen, hogy a kormánypárt részéről, a kormányoldal részéről ezek kerülje nek átgondolásra, és egy normális, normatív alapon működő, környezetvédelmet figyelembe vevő, besorolásokat figyelembe vevő pályázati rendszer tudjon kialakulni, és ennek a határideje lehetőleg legyen minél rövidebb. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK ( dr. Szájer József) : Köszönöm. A következő hozzászóló Lezsák Sándor képviselő, Magyar Demokrata Fórum, öt percben megadom a szót. LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bevezetőben nagyon röviden szeretném elismerésemet kifejteni azza l kapcsolatban, hogy végre jó ritmusban történt egy törvénymódosító javaslat, hiszen az elmúlt esztendőkben nem csak az MDF képviselőcsoportja, nem csak az Ékes képviselőtársam által jelzett módon vetették fel szinte a patkó minden részében ezt a gondot, a mi megnehezítette a beruházásokat. És valóban, itt egy olyan veszedelem várt ránk, hogy ez a vontatottság veszélyeztetné a százszázalékos csatornázottsági arányt, amely egy Európai Unió felé vállalt kötelezettségünk 2015re, és korábban sem a pénzügyi forr ásokkal volt a gond, ezeknek a forrásoknak a kihasználtsága csak 5560 százalék volt az általánosan lassú beruházáselőkészítésnek és a kivitelezésnek köszönhetően. Ennek az aggodalomnak a figyelembevételével magam is üdvözlöm ezt az előterjesztést, és ter mészetesen az elhangzottak alapján a módosítással együtt támogatjuk a törvényjavaslatot. Egyetértünk azzal, hogy a közbeszerzési eljárások elhúzódása ne hiúsítsa meg a környezetvédelmi szempontból is fontos beruházások kivitelezését. De megvallom őszintén, elsősorban nem ezért álltam föl, mert ezeket elmondta Ékes képviselőtársam is, inkább amiatt kértem szót, hogy az önkormányzatok forráshiánya több esetben oda vezetett, és oda vezet sajnos ma is, hogy állami támogatás révén korábban rendbe hozott oktatási célú vagy művelődési célú ingatlanokat adtak el vagy szándékoznak eladni az önkormányzatok, és bizony ebből fedezték a törvényben megkövetelt saját részt. Tudom, ennek a gondnak a megoldása nem ennek a rövid előterjesztésnek a feladata, mindössze jelzem a problémát, és felhívom az illetékes államtitkár úr figyelmét is, hogy az oktatási vagy művelődési célú ingatlanok védelme érdekében gondoskodjanak arról, hogy az állami költségvetés segítségével felújított, elsősorban külterületi iskolákat legalább a szok ásos amortizációs időn belül ne lehessen értékesíteni. Ezek az önkormányzatok oktatási érdekekre hivatkozva folyamodtak korábban állami támogatásért, és nem azért, hogy ebben a felújított épületben magánszemélyek vagy éppen kisvállalkozások nyerjenek elhel yezést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szájer József) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még... Igen, látom, Ecsődi László képviselő, a Magyar Szocialista Párt részéről, megadom a szót öt percben. ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnö k Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen örülök, hogy egy pozitív fogadtatás van a Ház mindkét oldaláról a módosító javaslat kapcsán, és azt hiszem, az ellenzéki oldalon felvetett problémakörök megfontolásra valók, mert mind olyan, ami az önkormányz atokat eléggé sújtja. Mégis úgy gondolom, hogy most első lépésként ezt a módosító