Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 12 (32. szám) - A közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ):
1888 ELNÖK (dr. Szájer József) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/1092. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/1092/33. számon kapták kézhez. Arra figyelemmel, hogy a bizottságok és az előterjesztő is a törvényjavaslathoz érkezett módosító javasl atokat egy kivétellel támogatják, kezdeményezem, hogy a részletes vita egy szakaszból álljon. Erről az indítványról kézfelemeléssel kell határoznunk. Kérem, aki ezt támogatja, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Úgy látom, hogy az Országgyűlés látható töb bsége a javaslatot elfogadta. Ezért megnyitom a részletes vitát az ajánlás 130. pontjaira. Tájékoztatom önöket, hogy a részletes vitában a felszólalási időkeret az ajánlás szerint öt perc. Arra is felhívom a figyelmet, hogy kizárólag a módosító javaslatho z vagy az azzal érintett részhez lehet hozzászólni a részletes vitában. Írásban előre nem jelentkezett ehhez a napirendi ponthoz senki. Megkérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni. Eörsi Mátyásnak adom meg a szót ötperces időkeretben. DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ) : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (Jelzésre:) Bocsánat, hiába nyomom meg a gombot, ha nem teszem föl a mikrofont - igaz? Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Abból a feltételezésből kiindulva, hogy mindannyian pontosan emlékeznek minden lényeges szóra, ami az általános vitában elhangzott, csak annyiban szeretném emlékezetüket fölfrissíteni, hogy én támogattam ezt a törvényjavaslatot, és egyben azt javasoltam a Háznak, hogy egy kicsit lazítson azon a merev felfogáson, am i a törvényjavaslatot jellemezte, pontosabban: járuljon hozzá, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyeket előterjesztek és amelyek a lazítást szolgálják, a Ház támogassa. Örömmel tapasztaltam, hogy a Ház minden oldaláról felszólalók támogatták ezt az e lképzelést, ezért úgy tudnám összefoglalni módosító javaslataimat - bár lehet, hogy majd még később, nem tudom, lesze mód arra, hogy még visszatérjek más javaslatokra , hogy olyan szabályokat, amelyek már most megkötnék a mediálás kereteit, anélkül, hogy lennének tapasztalatok arról, hogy ezek hogyan működnek, egyelőre vegyük ki a törvényből. Ilyen például a tanfolyam elvégzésének a kötelezettsége. Nem tudjuk azt, hogy a tanfolyam miről fog szólni, nem tudjuk, hogy a tanfolyamot ki szervezi. Nem tudunk gy akorlatilag semmit, de mégis a javaslat előírta volna a tanfolyamot. Azt javaslom, hogy ne írjuk egyelőre ezt elő, hagyjuk ezt ki a törvényjavaslatból, és egyben egyébként azt javaslom, hogy az igazságügyminiszter az oktatási miniszterrel együtt teremtse meg vagy hozza meg azt a jogszabályt, amely a mediáláshoz szükséges tanfolyamról rendelkezik, aztán az Országgyűlés térjen vissza egy idő elteltével, és a tapasztalatok alapján módosítsa a törvényt annak érdekében, hogy ha szükséges, akkor még a tanfolyamo t is el lehessen végeztetni a mediátorokkal. (18.50) További indítványaim azt szolgálják, hogy lehetőleg a törvény magának a közvetítésnek a technikai jellemzőjét ne határozza meg, miközben be kell hogy valljam, hogy maga a törvényjavaslat jól próbálta meg megfogni, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy közvetítés, egy mediálás sikeres legyen. Én azonban mégis úgy gondolom, hogy ha ezek a feltételek nem valósulnak meg, akkor nem jogellenes helyzet jön létre, hanem akkor maga a mediálás nem lesz sikeres. Hogy eg y példát mondjak, ha a mediátor, a közvetítő nem tudja kellő hatékonysággal meggyőzni a feleket arról, hogy ő pártatlan, akkor hiába pártatlan, a mediálása nem vezet sikerre. Ki lehet kötni azt, hogy a mediálásra, mondjuk, milyen helyszínen kerüljön sor. É n támogatni tudtam volna azt, hogy ez egy mediátoriroda legyen, de úgy gondolom, hogy felesleges megfogni mind a közvetítőknek, mind pedig a feleknek a kezét abban, hogyan mediáljanak. Induljunk ki abból, hogy ha a mediátor jól végzi a munkáját, az egyezsé g létrejön; ha meg nem végzi jól, akkor úgysem jön létre az egyezség, ilyen módon a dolog úgysem járhat sikerrel.