Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 6 (31. szám) - A Magyar Rádió Közalapítvány beszámolója az Országgyűlésnek 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakról; a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának 1997. áprilistól 1998. márciusig terjedő időszakáról szóló beszámolóról szóló országgyűlési ha... - HEGYI GYULA (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZADAI KÁROLY, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke:
1729 Kétperces hozzászólásra következik Hegyi Gyula úr, az MSZP képviselője. HEGYI GYULA (MSZP) : Kö szönöm szépen, elnök úr. Nagy meglepetésre azzal kell kezdenem, hogy egy dologban egyetértek Szalai Annamáriával, hogy ez a médiatörvény nem tökéletes, és együtt módosítanunk kellene; más részletkérdésekben már kevéssé vagyok ilyen megengedő vele szemben. Először is a Hornkormány idején azért bírálták nemzetközi sajtószervezetek Magyarországot, mert még nem történt meg a televíziók terén a privatizáció, magyarán nem indultak kereskedelmi csatornák. Amint megindultak, akkor szabadnak minősítették a sajtó he lyzetét, abból kiindulva, hogy van különböző tulajdonban televízió. Ehhez képest a nemzetközi újságírószövetségek igen keményen bírálták '982002 között az akkori kormányt. De nem szeretnék visszamenni ezekre a régi vitákra. A képviselő asszony tulajdonké ppen törvénytelennek nevezi, hogyha a parlament többsége elutasítja ezt a beszámolót. Ne haragudjon, őszintén szólva nem tudom, mit gondol ön a parlamentről; ha a parlament elé beterjesztenek egy határozati javaslatot, akkor felteszem, a képviselőknek jogu k van szavazni igennel vagy nemmel. Ha erről nem lenne joguk a képviselőknek szavazni, akkor vagy nem lenne értelme, hogy mi a parlamentben üljünk, vagy nem lenne értelme ilyen határozati javaslatokat beterjeszteni. Olyat még nem hallottam, hogy a parlamen ti képviselőket kötelezik arra, hogy így vagy úgy szavazzanak. Frakció kötelezheti persze arra önt, hogy így vagy úgy szavazzon, akár minket is, de mind a 386 képviselőt arra kötelezni, hogy igennel vagy nemmel szavazzon, az eléggé meglepetés lenne. Azt a költségvetési törvénymódosítást egyébként, amelyik ön szerint a Rádiót megrövidítette, a végszavazáson a Fidesz is megszavazta; gondolom, egyébként helyesen tette így. Az pedig, hogy a törvénytelen helyzetet a Magyar Rádióban és általában a közszolgálati m édiumokban senki sem szüntette meg - hát a magyar választók megszüntették 2002 áprilisában, és ezért hálás köszönetet is érdemelnek, illetve maguknak szolgáltak ezzel. Végül pedig azt szeretném mondani, hogy nagy baj az, hogy a közszolgálati rádió és telev ízió színvonala az elmúlt négy évben sokat csökkent, sokat romlott, kiváló munkatársak hagyták ott, a kulturális misszió közvetítése is gyengült. Ez nagy hiba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , sokak felelőssége ez, és inkáb b erről kellene beszélnünk. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Mivel több felszólaló nem jelentkezett, kérdezem az előterjesztőket, kívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Szadai Károly urat illeti a szó. SZADAI KÁROLY , a Magyar Rádió Közalapít vány kuratóriumának elnöke : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A lezajlott vita alapvetően azt a régi mondást igazolta, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindenben szöget lát. Ami itt a törvénytelenségek kapcsá n elhangzott, az legalábbis engem nagyon meglepett. Talán az lehet az oka annak, hogy Szabó képviselő úr annyit emlegeti ezt a törvénytelenséget, hogy nem ismeri pontosan a médiatörvény rendelkezéseit. Azt kell hogy mondjam önöknek, hogy a Magyar Köztársas ág egyetlen erre jogosult szerve soha egy pillanatig sem vonta kétségbe a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma elnökségének működését. Szabó képviselő úr azt mondta, hogy nem volt bátorságuk pozitív döntéseket hozni. Ez nem így van. A Fővárosi Bíróság mi nt cégbíróság bejegyezte a kuratóriumi elnökséget, és pozitív döntésnek értékelhető az is, hogyha a törvényességet vitató bármely beadványt elutasít az arra jogosult hatóság. De vannak olyan szervek szerencsére - a közalapítvány esetében ez például az ügyé szség , amelyeknek kötelességük akkor is eljárni, ha azt egyébként senki sem kezdeményezi. Az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol a közalapítványok kuratóriumai felett természetesen. Ha ez nem így lenne, és igaz lenne az, hogy törvénytelenül műk ödtünk, akkor én tulajdonképpen nem is