Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 6 (31. szám) - Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ):
1694 egyformaképpen értelmeződjenek az ország minden pontján. Nem vagyok biztos benne, hogy a visszalépés nem hozza maga után ugyanezt a gyakorlatot. A másik része, hogy a visszalépésnek költségei vannak. Egy önálló jogi személy re a jogszabályok előírnak különféle olyan formai meg személyi kellékeket, amelyeket ismét meg kell teremteni, az önálló gazdasági vezetőtől kezdve egyéb más szabályokat, ami pénzeket fog jelenteni, miközben egyébként ennek a működésre gyakorolt jótékony h atására nem igazán látunk garanciákat. Nem is beszélvén arról, hogy míg közben a tárca egyes képviselői a regionalitás fontosságáról beszélnek, a megyerendszer ilyen törvényi alapú visszaállítása végképp ellentétes lépés a nyilatkozatukkal szemben. Visszat érvén még a miniszter asszony expozéjára, én azt gondolom, nem baj az, ha az ember folyamatosan javítgatja, akár csak kis lépésekben, az egészségügyi jogszabályokat. Sőt, azt gondolom, hogy nemcsak törvényi szinten, hanem az alsóbb szintű jogszabályoknál s em árt időnként egyegy alaposabb revíziót végezni, merthogy keletkezésük időpontjától függetlenül, azt kell mondani, vannak olyan jogszabályaink, amelyek annak az alapvető követelménynek sem tesznek eleget, hogy a magyar nyelv szabályai szerint, érthetően és világosan legyenek megfogalmazva. Tehát ha a miniszter asszony a törvény esetében úgy gondolta, hogy kell pontosítani, van bőségesen rendeleti szinten hasonló, ahol el kell végezni ezt a munkát. Ebben alkalomadtán készségesen tudunk segíteni. Összefogl alván a salátatörvényről a véleményemet, azt gondolom, hogy a salátatörvény levelei momentán nem ütik meg az ehető szintet, éppen ezért ebben a formájában nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönö m szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre felszólalásra jelentkezett Béki Gabriella képviselő asszony. A képviselő asszonyt illeti a szó. BÉKI GABRIELLA (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! A nnak, ha csomagban kapunk egy javaslatot, amelynek rengeteg eleme van, van egy olyan haszna, hogy mindenki, minden képviselő kedvére csemegézhet benne, a teljesség igénye nélkül. Utalt rá a miniszter asszony is, hogy itt felsorolhatatlanul sok kérdés, téma jön szóba. Általában azt kell mondanunk, hiszen ez volt az álláspontunk ellenzéki korunkban is, hogy nem szeretjük a salátákat, nehéz helyzetbe hozza a képviselőket; azt gondolom, hogy a jogalkalmazókat is nehéz helyzetbe hozza, és egyfajta bizonytalanság ot teremt. (10.30) Most ennek a csomagnak a kapcsán úgy érzem, az, hogy így sok minden egy helyre került, részben indokolt, hiszen sok esetben annyira apró, pici javításokról, pontosításokról van szó, amelyeknek törvénymódosítás formájában különkülön, egy esével való kezelése egészen biztosan túlterhelte volna a Házat. Másrészt komoly hátránya is van annak, hogy ez így együtt került a kezünkbe. Most inkább ezekről szeretnék beszélni, ugyanis komoly hátránynak tekintem, hogy pontosan emiatt egyes témák telje sen elsikkadnak. Nagyon élénken figyeltem, és feltűnt, hogy az előttem szólók közül senki, egyetlen felszólaló sem foglalkozott azzal, hogy ez a törvény módosítja a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályai ról szóló 1999. évi XLII. törvényt, amit én például megkülönböztetett fontosságúnak tartok. Azt gondolom, ha ennek a salátázásnak olyan negatív következménye van, hogy egy ilyen fontos törvény módosítása ennyire a figyelmen kívül szorul, akkor az önmagában véve is baj. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy az időm nagyobbik részében azokkal a kérdésekkel foglalkozom, amelyekről úgy gondolom, hogy hangsúlyosabb vitát, nagyobb volumenű törvénymódosítást igényeltek volna.