Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 6 (31. szám) - Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. TITTMANN JÁNOS (MSZP):
1690 Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ülés végéig kérjük benyújtani a módosító indítványokat. Köszönöm szépen. Az előre írásban felszólalásra jelentkezett képviselők: Tittmann János, Frajna Imre képviselő urak, Béki Gabriella képviselő asszony, Csáky András és Bartha László képviselő urak. Először megadom a szót Tittmann János képviselő úrnak. DR. TITTMANN JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy reményeink szerint vitamindús és nyomelemekben gazdag egészségügyi s alátatörvény mellett szeretnék szólni. Az egészségügyről szóló és az egészségbiztosítást érintő törvények hatálybalépése óta felhalmozódott tapasztalatok, a joganyag egyes rendelkezéseit érintő alkotmánybírósági döntések, az országgyűlé si biztosi ajánlások, valamint Magyarországnak az Európai Unióhoz történő közelgő csatlakozása több ponton szükségessé teszik az egészségügyi ágazatot érintő törvényi szintű jogszabályok áttekintését, szükség esetén módosítását. A jelen törvényalkotási jav aslat rendező elve az, hogy egy időben, egy határozott koncepciónak megfelelően módosítsuk az egészségügyet érintő jogszabályok jelentős csoportját. A törvényjavaslat négy fő részből áll: az első az egészségügyről szóló törvény módosítása; a második a köte lező egészségbiztosításról szóló törvény módosítása; a harmadik a társadalombiztosítási alapok felügyeletéről szóló törvény módosítása; és a negyedik csoportban egyéb, az egészségügyet érintő törvények módosítása szerepel. Tehát a jelen törvényjavaslat szá mos törvény módosítását kezdeményezi. Ismerjük az úgynevezett salátatörvényekre vonatkozó kritikai észrevételeket, ezek jelentőségét azonban felülmúlják a javasolt módosításokban rejlő értékek. (10.10) Elsőként az 1997. évi CLIV. számú egészségügyről szóló törvény módosítását célzó javaslatokról szólnék. Nemzeti egészségpolitikánk homlokterében az egészségfejlesztés, a betegségmegelőzés, a kórmegelőző állapotok és betegségek korai felismerése áll. Az ezen irányba mutató szakmai programok, intézményi szervez etfejlesztések jogi alapjainak megteremtésében egy lépés a '97. évi egészségügyi törvény módosítása folyamatában a diagnosztikai vizsgálat és a szűrővizsgálat differenciált elkülönítése. Egyébiránt a beteget megillető önrendelkezési jog tekintetében is lén yeges különbség van a diagnosztikai célból, illetve a beteg elhatározásától olykor függetlenül végzett szűrővizsgálatok között. Az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat és ellátásokat igénybe vevők jogainak védelme, érvényesítése érdekében született a zon országgyűlési határozat, amely szerint beteg- és ellátottjogi képviselői intézményrendszert kell megteremtenünk. A betegjogi képviselő nem illeszkedett az ÁNTSZ szervezetiműködési rendjébe, az ellátottjogi képviselőknek pedig nincs is szervezeti megfe lelője. A törvényjavaslat hátterében álló koncepció szerint az egészségügyi és szociális problémák gyakran szorosan összefüggenek, ebből fakadóan a beteg- és ellátottjogi képviseletnek is kapcsolódnia kell egymáshoz. Ezért azt javasoljuk, hogy egyugyanazon személy lássa el a beteg- és ellátottjogi képviseletet, ezen jogérvényesítő képviselők pedig egy közjogi alapítványi alapokon működő önálló szervezetben tevékenykedjenek. A beteg- és ellátottjogok érvényesítésével azonos mértékben fontos a jogok korlátozá sával kapcsolatban is egyértelmű törvényi alapokat teremteni. Ezt a célt szolgálja a '97. évi egészségügyi törvény népegészségügyi fejezetében a járványügyi érdekből végzett szűrővizsgálatokra vonatkozó paragrafusok módosítása. Egyértelművé tesszük a fertő ző betegségre gyanús személy fogalmát. Megteremtjük az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter járványügyi érdekből hozott rendeletének törvényi alapját, mely rendeletekkel egyrészt megállapítja azon személyek körét, akik kötelező szűrővizsgálatnak kötelesek magukat alávetni, másrészt megteremtjük a törvényi kereteket ahhoz, hogy az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a fertőzés megakadályozása céljából