Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 5 (30. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
1634 Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. Most a 62. és ezzel összefüggésben a 64. pontokat teszem fel szavazásra, amelyekben Font Sándor az adó összegének csökkentését indítványozza. Ezzel alternatív tartalmú indítványt terjesztett elő Vincze László és TuriKovács Béla a 63. és 65. pontokban. Először a 62. és 64. pontokról döntün k. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. Most a 63. és 65. pontokat teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, s zavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 169 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot. A 63/1. pontban Font Sándor a 91. § (1) bekezdésében a törvény 43. § (3) bekezdésének kiegészítésével vámtarifaszámátsorolást kezdeményez. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. A 67. pontban Bóka István és Lasztovicza Jenő a törvényjavaslat 97. §ának el hagyását javasolják. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. A 69. pontban Kékkői Zoltán a 109. §ban a törvény 89. § (1) bekezdés a) pont első alpontjának módosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 171 igen szavazattal, 195 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot. Tisztelt Országgyűlés! Most áttérünk a helyi adókról szóló törvény módosítását kezdeményező javaslatok határozathozatalára. A 80. pontban Lezsák Sándor és Font Sándor a 147. §ban a törvény 13. §ának kiegészítésével szintén az adómentes kört bővítik. A bizottságok nem támogatjá k. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 196 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. A 80/1. pontban a mezőgazdasági bizottság a 149. §ban a törvény 52. § 26. pontjában a vállalkozók fogalmát kívá nja módosítani. A javaslat elfogadása magában foglalja a 81. pontot, ugyanakkor mindkét javaslattal alternatív tartalmú módosítást kíván a 80/2. pont. A költségvetési bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 167 igen szavaza ttal, 198 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította a javaslatot. Most a 81. pontot teszem fel szavazásra Kékkői Zoltán javaslata szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 168 igen szavazattal, 196 nem e llenében, tartózkodás nélkül elutasította a javaslatot. Most a 80/2. pontról döntünk Veres János és Világosi Gábor indítványa szerint. A költségvetési, a gazdasági és a mezőgazdasági bizottság támogatja, az önkormányzati bizottság nem támogatja. Kérem, sza vazzanak! (Szavazás.)