Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. november 5 (30. szám) - Dr. Simicskó István (Fidesz) - a külügyminiszterhez - "Hová és miért küld magyar katonákat a Medgyessy-kormány?" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz):
1609 mindenkori politika számára. Ez mármár egy jelkép: jelképe a politikai tehetetlenségnek, jelképe a gazdasági kényszerűségnek, jelképe a konc epciótlanságnak. Amikor hivatalba kerültünk, akkor, tartva magunkat ahhoz az előző kormány által elhatározott lépéshez, hogy tudniillik az élet- és munkakörülményeket mindenféleképpen javítani szeretnénk, ha és amennyiben a profi haderő kialakítását komoly an gondoljuk, márpedig mi komolyan gondoljuk, ezért úgy döntöttünk, hogy az élet- és munkakörülmények javításához mindenféleképpen szükséges a Központi Honvéd Kórház befejezése. Minisztertársammal, dr. Csehák Judittal egyeztetve a honvéd kollégiumi döntés eredményeképpen úgy döntöttünk, hogy az elkövetkezendő négy esztendőben befejezzük a Honvéd Kórházat, és az lesz a Magyar Köztársaság egyetlen, sürgősségi ellátást is biztosító, magas fokon működő kórháza, már nem azzal a létszámmal, mint amit előzetesen t erveztek, tudniillik az egy 1100 férőhelyes intézmény lett volna: itt egy 560 férőhelyes intézményben gondolkodunk, amelyet a tárca a saját költségvetéséből kíván befejezni. A tervek kialakítására és az átalakítás megszervezésére a megbízást kiadtuk, a leg eslegjobb esetben 2003 végén és 2004 elején kezdődhet el a konkrét építés, ami mintegy tízmilliárd forintba kerülhet, hiszen számos épületrészt át kell alakítani, mert az enyészet sajnos rajta hagyta a nyomát. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy ez a beruhá zás be kell hogy fejeződjön, ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy a Magyar Köztársaság számára, a honvédegészségügy számára ez fontos dolog, és úgy hiszem, hogy a XIII. kerület számára is fontos és befejezendő ügy. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Viszontválaszra megadom a szót Tóth József képviselő úrnak. DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen. Örülök a döntésnek; kíváncsian várjuk é s figyelemmel fogjuk kísérni az elképzelés megvalósulását. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. (Jelzésre:) A miniszter úr nem kíván élni a lehetőséggel. Dr. Simicskó István (Fidesz) - a kül ügyminiszterhez - "Hová és miért küld magyar katonákat a Medgyessykormány?" címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tisztelt Képviselőtársaim! Simicskó István, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a külügyminiszternek: "Hová és miért küld magyar katonáka t a Medgyessykormány?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Júliusban, amikor még a Medgyessykormány életképessége komoly kérdésként mer ült fel a magyar belpolitikában, a szocialista vezérkar mindent elkövetett, hogy külpolitikai megerősítést produkáljanak, Medgyessy Péter D209es múltja ellenére szalonképes legyen a partnerországok vezetői előtt. Ennek eléréséhez semmi nem volt drága, bá rmit beígértek, csak mosolygósan fogadja a miniszterelnököt néhány nyugati vezető. A legjelentősebb hír az volt Kovács László külügyminiszter úr júliusi amerikai útja során, hogy Bush elnök novemberben fogadja Medgyessy Pétert. Miért éppen novemberben? Mer t az októberi önkormányzati választások tétje már nem nyomaszthatja a szocialistákat? Vajon mit ígért meg