Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 30 (29. szám) - A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László):
1496 értetődő, hogy ebből a forrásból a munkaügyi miniszter is meríthet a felnőttk épzési célok megoldása érdekében. Tehát ennek a realizálásáról van szó és semmi másról. A tekintetben szeretném megnyugtatni a képviselő urat és a tisztelt Országgyűlést is, hogy az elosztás, a pénzek elosztása és felhasználása a szakmai követelményekhez i gazodik, és a kormány számolatlanul egyetlenegy feneketlen zsákba se szórja a pénzt, minden forintot megszámol, a költségvetési törvényjavaslatban ezt majd figyelemmel lehet kísérni. Egyébként a kormány működésében, szeretném azt is hangsúlyozni, nincs sza bad demokrata miniszter, és nincs szocialista miniszter, a munka, a tevékenység tekintetében miniszterek vannak, mindenféle más jelző nélkül. Az egy más kérdés, hogy a kormány összetétele a megalakulásakor a pártok által meghatározott megállapodásoknak meg felelően alakul ki személyileg, de a kormány mindennapi működésében nincs külön szocialista és külön szabad demokrata miniszter. Miniszterek vannak azonos jogokkal, azonos felelősséggel, és egy egységes kormány működésében vesznek részt. (12.30) Lezsák Sán dor képviselő úr említette, hogy további feladatokat kap a Miniszterelnöki Hivatal, és megszámolta, hogy hány helyen van utalás olyanként a Miniszterelnöki Hivatalra, hogy további feladatok jutnak ide. Mindössze négy olyan említés történik, amikor a Minisz terelnöki Hivataltól kerülnek el feladatok. Mikes Éva is részletesen foglalkozott a Miniszterelnöki Hivatallal. A Wiener György által elmondottakat azzal szeretném kiegészíteni, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban egy olyanfajta változást hozott létre a korm ány, amit röviden, egy mondatban úgy lehetne kifejezni, hogy a referatúrákat szakfeladatokra cserélte. Vagyis miniszteriális szakfeladatokat irányított a Miniszterelnöki Hivatalhoz, és a referatúrákat, a referatúrák mögötti kemény ellenőrzési rendszer megs züntetésével és a miniszteri felelősség megerősítésével, ami ezzel együtt jár, megszüntette. Nem csak négy ügyben kerül el feladat a Miniszterelnöki Hivataltól, vagy került el feladat, hiszen - a törvényjavaslat és az én expozém utalt erre is - már voltak változások, például az állami vagyonnal kapcsolatos valamennyi feladat elkerült a Miniszterelnöki Hivataltól. Tehát ezt a listát, ami itt olvasható és található, jelentősen bővíteni lehet, ha azokat a már módosított törvényeket is figyelembe veszem, amelye kkel időközben az Országgyűlés foglalkozott. Még néhány apróbbnak tűnő kérdéssel szeretnék foglalkozni. Mikes Éva képviselő asszonynak mondanám, hogy a referatúrák összlétszáma több mint 40 fő volt. Tehát azt hiszem, a számokban komoly tévedés van. A másik , hogy a politikai államtitkár és a címzetes államtitkár között alapvető különbség van. A címzetes államtitkár tudniillik egy köztisztviselői poszt, ezért van az, hogy az egyházügyi titkárságot vezeti egy címzetes államtitkár, mint a Miniszterelnöki Hivata l egyik szervezeti egységét, míg a politikai államtitkárok bizonyos hivatalokat felügyelnek, illetve irányítanak, de nem vezetik, azokat a hivatalokat a hivatalvezető mint köztisztviselő vezeti, hiszen egy politikai államtitkár nem lehet egy közigazgatási egységnek a vezetője, fogalmilag kizárt ez a megoldás. A területfejlesztési tanácsokat érintően - ugyancsak Wiener képviselő úr szólt erről is - foglalkozunk a területfejlesztési törvény módosításának előkészítésével. Most ami történt bizottságokban, tanác sösszetételekben, az nem más, mint leképezése annak a helyzetnek, hogy az új kormányzati struktúrában mely minisztériumoknak van területfejlesztéssel szorosan összefüggő feladatuk, és ennek kapcsán természetesen a képviseletet ez a törvényjavaslat ilyen mó don biztosítja. Összességében tehát, tisztelettel kérem, hogy az Országgyűlés fogadja el a válaszomat és ezt követően majd a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Orsz ággyűlés! Az általános vitát lezárom, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül majd sor.