Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 24 (27. szám) - Nógrádi Zoltán (Fidesz) - "A közigazgatási reform keretén belül milyen hatáskörökre számíthatnak a kistérségek, és az milyen módon csorbítja a helyi és területi önkormányzatok hatásköri rendszerét?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
1252 tudja, hogy mi történik, mi zajlik, milyen folyamat, miként határozza meg az ő életkörülményeit, és egyébként az adófizető pontosan tudja, hogy mire költik a pénzét. Nos, ehhez képest az elmúlt időszakban semmiféle támpontot nem kaptak. Azt kapták, amit önök adtak nekik: Szabó Jánost nagy dózisban. Én azt hiszem, hogy az új kor mánynak persze nem Juhász Ferencet kell adni kisebb dózisban, hanem pontosan be kell mutatni azt az utat, hogy honnan hova tartunk. Aki ezt érti, és aki nem prekoncepcióval közeledik ehhez a kérdéshez, pontosan tudja, hogy óriási lépést tettünk meg már az elmúlt időszakban, és azt remélem, hogy a későbbiekben ezt ön is be fogja látni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.) Nógrádi Zoltán (Fidesz) - "A közigazgatási reform keretén belül milyen hatáskörö kre számíthatnak a kistérségek, és az milyen módon csorbítja a helyi és területi önkormányzatok hatásköri rendszerét?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Nógrádi Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszterne k: "A közigazgatási reform keretén belül milyen hatáskörökre számíthatnak a kistérségek, és az milyen módon csorbítja a helyi és területi önkormányzatok hatásköri rendszerét?" címmel. A képviselő urat illeti a szó. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az MSZP választási programjában az önkormányzati közigazgatási reform egyik sarkalatos kérdése a kistérségek megerősítése szervezeti és hatásköri szempontból egyaránt. Ugyanezen program a közigazgatási funkciók mellet t a kistérségek területfejlesztési, rendezési feladatait is hangsúlyozza, fejlettségi szintjüknek megfelelő mértékben és finanszírozás mellett. A kistérségek, településszövetségek forrásait a regionális önkormányzatok forrásai mellett a települési helyi a dók, a helyben képződő szja átengedésében fogalmazza meg a program. A célkitűzéssel alapvetően egyetértek, mindezek azonban számos kérdést vetnek föl. Mikorra várható az önkormányzati hatáskörök reformja? Az önkormányzati hatásköri reform alapfeltétele a r egionális önkormányzatok létrehozásának. Vajon ez 2006ig várat majd magára? Ha csak 2006ban, a regionális önkormányzatok felállásával számíthatunk az önkormányzati hatáskörök reformjára is, addig milyen módon erősíthetőek meg a kistérségi hatáskörök anél kül, hogy ne csorbuljanak a helyi és a területi önkormányzati hatáskörök? Honnan származtathatóak a kistérségi feladatok finanszírozásának forrásai úgy, hogy a helyi önkormányzati bevételeket ne vegye igénybe? Ha a kistérségeknek nincsenek megfelelő hatásk örei, központi finanszírozást a működtetésükhöz nem kapnak, a még fel nem álló regionális önkormányzatok értelemszerűen a feladataik ellátásához decentralizált forrást juttatni nem tudnak, hogyan készülnek fel a közigazgatási, területfejlesztési és integrá ciós feladataik ellátására, amelyeket a kormányprogram számukra mint alapvető egységek számára előír? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Lamperth Mónika belügyminiszter asszony válaszol. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter :