Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 23 (26. szám) - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (Mandur László): - DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
1207 Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó taps. - A képviselői helyére tartva kez et fog dr. Medgyessy Péterrel, dr. Szili Katalinnal és dr. Mádl Ferenccel.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Felkérem Pető Ivánt, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja részéről, tartsa meg ünnepi beszédét. DR. PETŐ IVÁ N , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt ünnepi Ülés! Tisztelt Vendégek! Vagyunk néhányan a Magyar Országgyűlésben - különböző generációkhoz tartozók, más és más előéletűek , akik azok közé számíthatjuk magunkat, akik akkor is ápolták a forradalo m emlékét, sőt ígyúgy ünnepelték is, amikor ez tilos volt. Vannak közülünk, akiknek egész életét az '56os szerepvállalás határozta meg; van, aki a családi miliő révén nem feledhette a forradalom ügyét; és vagyunk néhányan, valamennyien, akik elmosódott g yerekkori emlékeit csak a később megszerzett ismeretek rendezték el, és így jutottunk el '56 jelentőségének megértéséhez. Büszke lehetek erre, de rég nem látom aktualitását és okát, hogy évről évre megleckéztessek másokat, akik csak 1988 után kaparták elő emlékezetükből a forradalom mélyen eltemetett ügyét, vagy akik csak a rendszerváltás után jöttek rá, elhitték a hivatalos maszlagot, esetleg maguk is képviselték azt, mert - hogy Petri György versének keserű szavait parafrázisként idézzem - csak az derülne ki, amit amúgy is tudunk, hogy az emberek többnyire élni akartak. Ez pedig végül is megbocsátható. Nekem fontosabb, hogy úgy tartom számon: politikai értelemben vett felnőtté válásom egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor világossá vált az ellenforrada lomról szóló hazudozás, a bizonyosság, hogy '56 a magyar történelem legszebb, legegyértelműbb lapjai közé tartozik. A forradalmak, és ilyen volt a mi '56unk is, többnyire figyelmen kívül hagyják az úgynevezett reálpolitikát, és a lehetetlent kísértik meg. Miközben sok tekintetben különböztek egymástól a 23i tüntetés, a következő napok fegyveres harcainak résztvevői és, mondjuk, a november 4e utáni szellemi utóvédharcot folytatók, abban hasonlítottak egymáshoz, hogy nem törődtek különösebben az erőviszony okkal, a geopolitikai realitásokkal, a hideg fejű esélylatolgatással. A 23án kezdődő fegyveres harc nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a mindaddig a párton belüli, a felülről jövő változásokban bízó reformer Nagy Imre - persze nem utolsósorban a nála radik álisabb környezete hatására is - október 28ára szakítson az addigi rendszerrel, forradalommá nyilvánítsa a felkelést, és kezdeményezze a fegyverszüneti tárgyalást a felkelőkkel. A fegyverszünettel az addigi kommunista rendszer falain belülre szorult Nagy Imre és hívei, illetve a rendszert fegyverrel ostromlók egymásra találtak, és létrejöhetett a fordulat, amely átmenetileg a forradalom győzelmét jelentette. A magyar forradalomnak csak néhány viszonylag nyugodt nap adatott meg, a Szovjetunió nem engedhette meg, hogy a demokrácia berendezkedhessen, így nem jutott igazán idő arra sem, hogy az eufória elmúltával világossá váljék: a szabadság, a függetlenség hívei között vannak demokraták és vannak tekintélyelvűek, és a demokraták is sokféle politikai nézetet k épviselnek. A forradalmakban szokásos önigazgatási törekvések és a téeszcsék szétverésén kívül nem kerülhetett napirendre, hogy ki mit kíván kezdeni a gazdasággal, kik azok, akik az újrakezdést egy sosem volt világból kiindulva próbálnák meg, és kik, akik 1948ig, esetleg 1945ig vagy még messzebb szeretnének visszahátrálni. Így maradhatott meg a forradalom sokak emlékezetében a hőn áhított nemzeti egység mintájaként. A Szovjetunió nem várhatta meg, hogy a magyar forradalom reményt, mintát teremthessen a sz omszéd népek és persze a határokon túli magyarok számára, mert túl a forradalom magyar történelemben játszott szerepén, 1956 valóban világtörténelmi jelentőségű esemény volt, hiszen alapjaiban veszélyeztette a szovjet birodalmat, természetesen nem elsősorb an katonai értelemben; igaz, a mi forradalmunk volt az egyetlen olyan szembefordulás a szovjet típusú diktatúrával a
