Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. szeptember 10 (17. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc eseményeivel, valamint Nagy Imre miniszterelnök mártírhalálával összefüggő történelmi ünnepnapok méltó megünnepléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
117 Hogy csak néhányat mondjak: Mansfeld Péter, aki fiatalkorú volt, ezért gyilkosai, hogy kivégezhessék, megvárták, míg betölti a 18. életévét. Micsoda aljasság! Miféle aljas születésnapi ajándék! Vagy itt van például Bóta Antal esete, aki az egri sortűzben veszítette életét, mégpedig kórházba szállítás után, pedig igazán semmit nem tett, csak véletlenül épp akkor sétált az utcán, amikor a pufajkások lőttek. Na és itt van a fiatal szigorló orvos, Tóth Ilonka esete, akit hamis vádak miatt ítéltek halálra. Az ő példája jelzi: sokan a mai napig nem voltak képesek elfogadni 1956 tényeit. Tóth Ilonáról éppen a 2002. évi választások idején a Népszabadságban egy cikk jelent meg egy bizonyos Kende n evű, a kampány során elhíresült MSZPs pártmegbízott tollából, aki kétségbe vonta Tóth Ilona tisztességét. Ezzel felidézte azt a szellemiséget és hangulatot, amely 1989ig jellemző volt jól meghatározható baloldali körökre; tehát azt, hogy a forradalom ell enforradalom volt, hogy a forradalom és szabadságharc hősei pedig közönséges bűnözők, emberi életet elvevő gonosztevők voltak. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhamarkodottnak és megkésettnek is érezzük ezt a határozati javaslatot. Elhamarkodottnak, mert mint m ondtam, bizonyos baloldali körök a mai napig politikai érdekeik szerint nyúlnak 1956hoz. Ha kell, ünnepelni hívják az embereket; ha úgy alakul, akkor megalázzák a megalázottakat, a vértanúkat. Ugyanakkor elkésettnek is érezzük, mert a rendszerváltás óta, sőt már annak előtte is megemlékezünk Nagy Imre 1958. június 16ai megöléséről, nem is beszélve október 23áról, amely nemzeti ünnepünkké vált. Mint közismert, az Országgyűlés döntése nyomán - még egyszer mondom - nemzeti ünnepünkké vált. Már az. Úgy gondo lom, hogy Nagy Imre halálát nem ünnepelni kell, mert meggyilkolásának napját inkább kellene gyásznappá vagy emléknappá minősíteni. De emléknappá kellene minősíteni annak a sok száz meggyilkolt vértanúnak a halála napját is, akik a szabadságért adták életük et, s akiknek emlékéről harminchárom évig hallgatott a 301es parcella. A Fideszfrakció éppen ezért nem támogatja a H/530. számú országgyűlési határozati javaslatot, s javasoljuk, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően ünnepeljük az 1956os forradalmat é s szabadságharcot, valamint Nagy Imre halálának évfordulóját. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhamarkodott dolog volt egy olyan javaslat benyújtása, amelyik együttműködést várna el az ünnep keretei között olyanoktól, akik áldozatai és akik haszonélvezői voltak az 1956 után kialakult helyzetnek. Talán egy ilyen javaslat kritika nélküli elfogadásának is eljön egyszer az ideje. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr, a felszólalását. Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja nevében felszólaló képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó. MÉCS IMRE , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, ez a személye s emlékezések napja számomra is. Október 23a és június 16a is szorosan kapcsolódik az életemhez. Október 23a örömünnep volt, csodálatos nap, s nemcsak az idő szépíti meg, hanem valóban gyönyörű volt, amikor kart karba öltve indultuk meg a Műszaki Egyete mről a Bem tér felé, hogy szolidaritásunknak adjunk kifejezést. Nem tudtuk, hogy forradalmat fogunk csinálni, hogy szabadságharccá válik békés menetünk, ahol egyszerűen csak a lengyel nép mellé akartunk állni, csak a szolidaritásunkat, együttérzésünket aka rtuk kifejezni. (18.10) Akkor ott, menet közben alakult ki a lyukas zászló is, amikor az egyik Fő utcai ablakból a hivatalos szovjet címerhez hasonló címert kivágták egy pirosfehérzöld zászlóból, akkor úgy né zett ki, mintha a tizenhetedik köztársasága lettünk volt a Szovjetuniónak.
