Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 3 (25. szám) - Az ülésnap megnyitása - "Merre tart Magyarország?" című politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY jegyző: - ELNÖK (Harrach Péter): - KÓSA FERENC (MSZP):
1045 Megkérdezték, mi dolgunk van Lakitelken, mondtuk, hogy beszélgetni megyünk a barátainkkal. Ezt komor arccal tudomásul vették, bólogattak, fölírták a nevünket, és a géppisztolyuk csövével intettek, hogy mehetünk tovább. Nem bántottak senkit, csak érzékeltették velünk, hogy a hatalom az ő kezükben van. Nem lepődtünk meg, hiszen ezt amúgy is tudtuk. A sátornál a vendéglátók friss házi pogácsával fogadták az érkezőket. Megvallom, ott már otthonosabban éreztük magunkat, mint az országúton. A lakitelki találkozó ma már a magyar történelem része. Eleinte sokan megpróbálták elhallgatni, sőt agyonhallgatni, aztán félremagyarázni, megtagadni, megrágalmazni vagy éppen kisajátítani, főként olyanok, akik ott sem voltak. De ma már bárki szabadon beszélhet arról, ami ott történt. A lakite lki tanácskozás elemzése és átfogó értékelése a történészek dolga. Én itt és most csupán egyetlen gondolatot pendítenék meg, egyetlen mozzanatra hívnám föl képviselőtársaim figyelmét. Arról van szó, hogy hajdanán ott, a lakitelki sátorban a magyar demokrat ák fórumán történelmünk számos kiemelkedő személyiségének neve hangzott el: Kölcsey, Széchenyi, Kossuth vagy Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula és mások neve, ám a tanácskozás hangvételét és hangulatát mégis leginkább Nagy László és Bibó István szellem i, politikai s főként erkölcsi hagyatéka határozta meg. Lezsák Sándor a bevezetőjében Nagy László tilalmas és sugallatos szavait idézte: "A torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül." (10.40) Mindannyian éreztük, ebben a megfogalmazásban egyszerre lüktet 1848 és 1956 emléke és erkölcsi parancsolata, és ez kötelez minket. A tanácskozás végén Szécsi Margit felolvasta Nagy László "Az elhullt bolondok nyomán" című versét. A nyitó hang és a záró akkord közötti szellemi erőtérben kiki a képessé ge szerint igyekezett őszintén és felelősséggel, egyszóval tisztességes emberi hangon megszólalni. Valamennyien úgy véltük, hogy az ország sorsához és a demokrácia mértékeihez csakis a tisztességes emberi hang lehet méltó. A tisztességet mint erkölcsi kate góriát azért is hangsúlyoznám, mert mint ismeretes, Bibó István az európai társadalomfejlődés céljának és végső értelmének éppen a morális demokrácia megteremtését tartotta. Egyszóval akkor és ott, a lakitelki tanácskozáson a morális demokrácia írott és ír atlan mértékei szerint szólaltunk meg, nem gyűlölködtünk, nem rágalmaztunk, és nem aláztunk meg senkit. Kerültük a meg nem gondolt gondolatokat, és próbáltuk megérteni egymást. Egyenként és közösen is az igazságot kerestük, nem csupán a magunk igazát, hane m egymás igazát is. Az elmúlt tizenöt esztendőben sok minden történt az országban. A magyar demokraták fórumából létrejött a Magyar Demokrata Fórum, amely párttá vált, és a képzeletbeli politikai tengely jobboldalán határozta meg a maga helyét, meglehet mi ndez szükségképpen hozzátartozott a plurális politikai rendszer, a többpárti demokrácia kialakításához. Nem az én feladatom ezt megítélni, ám miközben született egy párt, elhalt egy fórum, mégpedig egy olyan közéleti fórum, amely lehetőséget biztosított vo lna arra, hogy a legkülönfélébb politikai kötődésű magyar demokraták - mondjuk, Nagy László és Bibó István - szellemi, erkölcsi hagyatéka szerint együtt gondolkodjanak és együtt cselekedjenek az ország érdekében. 1848 és 1956 legjobbjai e tekintetben is pé ldát mutattak az utókornak. Úgy érzem azonban, hogy az ilyen jellegű fórum megteremtésétől az utóbbi évek során távolabbra kerültünk, mint tizenöt évvel ezelőtt. Nem tudom, akadnae még másfél száz magyar értelmiségi, aki ilyenolyan politikai kötődése ell enére hajlandó volna leülni egymással, és tisztességes emberi hangon elbeszélgetni arról, merre tart az ország. Azok például, aki ott voltak hajdanán a lakitelki sátorban, vajon leülnéneke még egymással meghánynivetni közös dolgainkat? Őszintén szólva, k omoly kételyeim vannak. Hovatovább az a látszat kerekedik, mintha bennünket, magyar értelmiségieket a diktatúra összeterelne, a demokrácia pedig szétszakítana. Ez viszont végzetes vétek volna, hiszen a maradék haza már túlságosan kicsi lett ahhoz, hogy mi magunk továbbszabdaljuk.
