Országgyűlési napló - 2002. évi őszi ülésszak
2002. október 2 (24. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
1011 (20.00) Duplájára emelkedik az 50 ezer forintos maximum, 100 ezer forintra. Ami még egy jelentős lépés: a lakástakarékpénztár konstrukcióban a 30 százalék, maximum 36 ezer forintról az állami támogatás mértéke 72 ezer forintra emelkedik. Lefolytatunk mi itt a parlamentben egy számháborút, amit, ha hallgatnak is a választópolgárok, ne m biztos, hogy minden szám mögé be tudnak nézni. Egy viszont biztos, hogy az adótörvények elfogadása után három, a magyar állampolgárok számára kedvezőbb adózást biztosító személyi jövedelemadótörvénye lesz Magyarországnak. Úgy érzem, hogy ennek a számháb orúnak, amit itt lefolytatunk, a végeredményét majd a jövő év első hónapjaiban fogjuk megtudni, amikor a választópolgárok, az állampolgárok a saját zsebükön fogják azt érezni, hogy kinek volt igaza. Nagyon remélem, hogy akkor néhány szó erejéig majd beszél ünk erről, és nagyon remélem, azt tudjuk konstatálni, hogy nekünk igazunk volt. Köszönöm az eddigi vitát, és köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Lengyel Zoltán kért szót kétperces felszólalásra. Képviselő úré a szó. LENG YEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Papp József képviselőtársam felvetését nem tudtam értelmezni; mint ahogy Béki Gabriella képviselőtársunk pontosan leszámolta a 195 oldal törvénytervezet plusz 85 oldal mellékletet, és ebben egyetlenegy helyen nem találtam azt, hogy a Fidesz elfelejtett kampányolni. Tudomásom szerint most a T/945. számú törvényjavaslatot vitatjuk meg, nem pedig a Fidesz kampányát. Szintén gyakorló polgármesterként el kell mondanom azt, hogy rettenetes en örülök én is akkor, amikor fizetési napon a közszféra dolgozói magasabb fizetést tudnak hazavinni. Kíváncsi vagyok, hogy polgármester kollégám mit fog tenni akkor, amikor a következő évi költségvetését összeállítja, amikor ezeknek a megemelt béreknek a fedezete a normatívába lesz beépítve. Nem tudom, hogy mit fog tenni akkor, tisztelt polgármester kollégám, ha mindehhez megkapja becsomagolva a szociális intézkedéseket, amikben alanyi jogon fog járni minden egyes kiegészítő családi pótlékban részesülőnek az 50 százalékos térítésidíjkedvezmény a napköziben és a többi. Ez egy érdekes történet lesz, és azt hiszem, nem lesz olyan derűs dolog, mint a magasabb bérpapírt, illetve kinevezési okmányokat aláírni a közszféra dolgozói számára. Azt is tudom, hogy a tő zsdén izzadságos munka folyik. Jómagam, mielőtt polgármester lettem, termelőszövetkezetben voltam vezető. Elég nehezen tudom elmondani volt kollégáimnak azt, hogy milyen izzadságos munkával keresik meg a tőzsdén azokat a néhány százezer forintokat. Másrész ről pedig szintén hallottuk azt az előbbiekben, hogy veszélyes dolog ám a tőzsdére kimenni, mert ott az ember tőkét fektet be, kockáztat, és ennek a kockázatnak időnként ára is lehet. Akinek van mit kockáztatni, az megy a tőzsdére. Köszönöm szépen, elnök ú r. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A következő kétperces felszólaló Soltész Miklós képviselő úr, Fidesz. SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó Lajos képviselőtársammal nem vitatkozni szeretnék, mert elmondott szavai megnyugtatóa k voltak olyan értelemben, hogy a saját, illetve kormányuk álláspontját nyugodtan és tisztán képviselte. Egy dologra azért szeretném fölhívni nemcsak az ő, hanem az önök figyelmét. Ez pedig a következő: ugyan a környezetvédelmi beruházásoknak az adója csök ken, és ez tényleg örvendetes dolog, de - ami ugyan kis dolognak tűnik, de érdemes rá odafigyelni - nő a kombinált fuvarozás áfája. Sajnálom, hogy nincs itt a Közlekedési Minisztérium államtitkára. Ezzel olyan terhet fogunk róni saját közútjainkra, autópál yáinkra, amelyet nagyon