Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 9 (15. szám) - A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
922 a Magyar Kommunista Pártot ebben, s hónapokig tartó vita és beszélgetés - és létrejött a törvén y. Aztán amikor 1946 vége felé arról volt szó, hogy ez hogyan is valósul meg, akkor egy egyezmény jött létre, hogy elmegyünk négyen Keletre és Nyugatra, és megnézzük, hogy ez hogyan néz ki. Nagy Imre volt a Magyar Kommunista Párt részéről, Horváth János vo lt a Parasztszövetség és a Kisgazdapárt részéről. Végül is én nem utaztam, mert a szövetkezeti törvény itt a Házban éppen az utolsó hétben volt, és itt kellett maradnom mint előadója. Nagy Imre Kiss Sándorral ment el Párizsba és Koppenhágába és Svájcba, az onban az eredményeket együtt szűrtük tovább. Engem aztán koncepciós perben becsuktak három és fél évre, abból négyet leültem. (Derültség.) De amikor kiszabadultam 1951ben, két évvel később, tisztelt Ház, engedtessék meg, emberekről van szó, és Nagy Imrérő l, úgy látom, torzabb a kép, mint amit ő megérdemel, és amit a magyar nép megérdemel róla. 1954ben én börtönből kiszabadult segédmunkás voltam gyárban, de mint jó sakkozó, jegyet kaptam a Zeneakadémiára Kodály bemutatójára, a Zrínyi imájára, "Ne bántsd a magyart!" - ki emlékszik rá? talán senki , amikor bemutatták Kodálynak azt a művét. Jött a miniszterelnök az első sorból, és megismert, azt mondta: János, tudom, hogy kiszabadultál a börtönből, hát gyere, szükség van rád! A miniszterelnök hívott, mondtam neki: Imre bátyám, ne hívjál, én beteg vagyok, nekem nem jó a szívem. Azt mondja: tudom, ez egy kifogásod, de azért gyere! Ez '54ben volt. '56ban a forradalomban megint közel voltunk, ismételten beszélgettem vele, megbízott, amikor létrejött a Magyar Köz gazdasági Újjáépítési Tanács, ahol Kerék Mihály, Farkas Ferenc, Bibó István, jó sokan jelen voltunk, nyolcvan ember, Göncz Árpád volt a titkára, és még mondhatnék neveket, akikre talán önök emlékeznek. Akkor elhoztam a jelentést, a beszámolót este, s Nagy Imre és Tildy Zoltán azt mondták, most vállald el, ideiglenes elnöke legyél, és egy csomó feladatot kaptam nyomban. Tehát az a közeli munka éveken át, amíg Nagy Imrével együtt voltam, kényszerít arra, tisztelt Ház, hogy kérjem az Országgyűlé st, hogy az ő emlékét gondoljuk meg, és ne ilyen sibboletszerűen, ilyen vezércikkszerű vagy ilyen könnyű politikai micsodára használjuk, mert most ennek van az ideje. Értem én azt, hogy dolgokat akkor kell csinálni, amikor megérik rá az idő, de erre most í gy nekünk nem érett meg az idő; hogy miért nem, azt nyilván majd képviselőtársaim mondják, Varga képviselő úr már adott egypár jelzőt, és mások is fognak - azonban Nagy Imre olyan szimbóluma a magyar XX. századnak! Engem 1956ban a forradalom utáni napokba n éppen Bibó és Farkas Ferenc és Kovács Béla beszéltek rá, hogy menjek Nyugatra, és mondjam el New Yorkban és Washingtonban mint egy szemtanú, mert mondták: János, te tudsz angolul! És voltak korábbi nemzetközi kapcsolataim már az előző parlamenti létemből . Elmentem ideiglenesen, nem volt módom hazajönni, negyvenegy évig tartott, azonban amíg jártam a világot, mert sokat jártam a forradalom és szabadságharc után a világot, állandóan, Tokiótól Los Angelesig és szerte a glóbuszon Nagy Imréről kellett vallanom , mert azt akarta hallani a világ, és én tettem, és úgy, ahogy az az ember volt, az a tudós professzor, az a mélyen érző ember, azzal a jó humorával, és minden, ami ő volt. Tisztelt Ház! Ezt a Nagy Imrét most aprópénzre váltani - engedtessék meg, hogy ezt a kifejezést használjam - nem illik egyrészt, és nem is jó hatású. Több ő annál, nem szabad mondanom, de azt mondom: többet ér ő annál a magyar történelemnek, a magyar örökkévalóságnak, semhogy igen gondosan, igen alaposan megfontolva, nemzeti konszenzussa l, egyetértéssel emeljük föl oda, ahol ő van úgyis; Rákóczi, Hunyadi és Kossuth és Széchenyi - tehát oda tartozik ő. Nem lehet az, nem hasznos az, hogy vitázunk erről. Mécs Imre képviselő úrnak igenigen megköszönöm, hogy hozzám fordult, mert hiszen annyi mindenben egyetértünk mi is. Őt a kommunisták akarták fölakasztani, engem a nyilasok ítéltek halálra, de hát a zsarnokság évszázada volt, és túléltük. Százan meg ezren, bajtársaink nem élték túl. Mécs Imre és Horváth János tanúskodik arról, amit túléltünk. Az, hogy most én nem követem Mécs Imre képviselőtársam hívását ebben a kormányjavaslatban, része annak, hogy emberek és törvényhozók vagyunk, és dolgokat különbözőképpen is láthatunk, ami nem változtatja meg azt,
