Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - Az ítélőtáblák és a fellebbviteli ügyészi szervek székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BALOGH JÓZSEF (MSZP):
88 A harmadik észrevételem: mindig azt tetszettek mondani, azért van szükség az ítélőtáblák felállításának elhalasztására, mert javítani kell a helyi bíróságok munkafeltételeit. Ezzel szemben az elmúlt négy év eredm ényeként a bírósági szervezet pozíciója a költségvetés egészén belül romlott, amíg 1998ban ez 2,4 százalékot tett ki, addig 2002re 1,8 százalékra csökkent. Tehát ezek a tények, a szavak pedig egészen mást mutatnak. Negyedik megjegyzésként annyit szeretné k mondani, hogy folytatni kell a reformot, új intézményeket kell bevezetni, s nemcsak intézményi, szervezeti ügyeket kell kezelni, hanem meg kell oldani azt az ingyenes jogi tanácsadást állami költségvetési pénzekből, amelyet a szocialistaszabad demokrata kormány meghirdetett, és ki kell fejleszteni azt a közvetítői rendszert, amely elhárítja a bíróságoktól a folyamatosan rájuk zúduló terheket. Ha nem lesznek ilyen elterelő mechanizmusok, akkor a bíróságok változatlanul nagyon nehezen tudnak a növekvő fela dataikkal megbirkózni. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Vitányi István úr, a Fidesz képviselője. DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fide szMagyar Polgári Párt álláspontját Isépy Tamás vezérszónoklatában már ismertette, mi azzal egyetértünk. De mint HajdúBihar megyei képviselő nem mehetek el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy a törvényjavaslatban 2003. január 1jétől Pécs és Szeged van megjelölve ítélőtábla felállításának a helyszínéül. Az előbb Vastagh Pál képviselőtársam arra hivatkozott, hogy számításokat végeztek az ítélőtáblák felállítása vonatkozásában, de úgy vélem, hogy e számítások eredményei nemigen befolyásolták az ítélőtá blák székhelyének a kijelölését. Ha ugyanis ezeket a számításokat figyelembe vesszük és az öt ítélőtábla egyidejű felállításával számolunk, akkor azt látjuk, hogy Budapest 56 százalékot, Szeged, Pécs és Győr 99 százalékot, míg Debrecen 16 százalékot visz el az ügyekből. Akkor miért nem Debrecenről van szó 2003. január 1jétől, miért Pécsről és miért Szegedről? Erre tekintettel a Fidesz HajdúBihar megyei képviselői módosító javaslatot nyújtottak be, hogy 2003. január 1jétől Debrecenben is álljon fel ítélő tábla. Erre minden feltétel adott HajdúBiharban, illetve Debrecenben. Azok az indokolások, amelyek a mostani törvényjavaslatban szerepelnek, Debrecenre is érvényesek, plusz még az ügyfélforgalom is e mellett szól. (16.40) Az önkormányzat határozatot hozot t az elmúlt héten csütörtökön, hogy megfelelő épületet vagy telket rendelkezésre bocsát az ítélőtábla felállításához. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Balogh József, az MSZ P képviselője. Öné a szó, képviselő úr. BALOGH JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Én ugyan némi ellentmondást vélek felfedezni a fideszes hozzászólók eddig elhangzott véleménynyilvánításában (Dr. Avarkeszi Dezső: Mert van!) , d e ez az ő dolguk. Én csak annyiban csatlakoznék hozzá, hogy örömmel üdvözlöm a debreceniek ama kezdeményezését, hogy a törvényjavaslatban Debrecen és - akkor én hozzáteszem - Győr is nevesítve jelenjék meg, hiszen az eredeti törvényi megfogalmazás kilátásb a helyez további két ítélőtáblát 2005. december 31éig. Mi győri és Győr környéki, illetve HajdúBihar megyei, debreceni képviselők, mi is módosító indítványt nyújtunk be annak érdekében, hogy a 2005ig létrejövő ítélőtáblák színhelye nevesítésre kerüljön Debrecen és Győr vonatkozásában egyaránt.