Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 9 (15. szám) - Dr. Bartha László (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - "Orvosok a helyi közigazgatásban" címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz):
829 képviselőként nem tudják a kormányt egyébként más területen kép viselni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr által adott választ. Képviselő úr! LASZTO VICZA JENŐ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Én arra emlékszem, hogy a kampány során, illetve a kormány is azt hangoztatja, hogy demokratikus irányítás lesz ebben az országban, tisztességes és szakértő. Ez eddig nem tapasztalható: a mostani kormány lefejezései, személycseréi soha nem látott méreteket öltöttek az elmúlt hónapokban. Azt is tisztességtelennek tartom, hogy a döntés után két héttel a sajtóból kell értesülnie a volt elnök úrnak. Én úgy gondolom, hogy ez nem demokrácia, már a diktatúra fel é megy a folyamat (Derültség a kormánypárti padsorokban.) , így a választ nem tudom elfogadni, hiszen ez nem a Balaton régió és a Balaton térségének a jövőjét szolgálja. (Taps az ellenzék soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr tehát nem fogadta el a miniszter úr által adott választ. Kérdezem tehát tisztelt képviselőtársaimat, elfogadjáke azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 195 igen, 104 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta e l a miniszteri választ. Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm eddigi munkájukat, további jó munkát kívánok önöknek a mai napra és az egész hétre. Engedjék meg, hogy az elnöklést átadjam dr. Dávid Ibolya alelnök asszonynak. Viszontlátásra! (Taps.) (Az elnö ki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Dr. Bartha László (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - "Orvosok a helyi közigazgatásban" címmel ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Tis ztelt Képviselőtársaim! Dr. Bartha László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez: "Orvosok a helyi közigazgatásban" címmel. Bartha László képviselő urat illeti a szó. DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fides z) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! A háziorvosok szakmai szervezete azzal a problémával keresett meg bennünket, hogy az ősszel esedékes önkormányzati választásokon a jelenleg hatályos törvényi szabályozás szerint a vállalkozási formában működő háziorvosok - a kollégák több mint 92 százaléka így végzi a feladatát - nem lehetnek képviselők, ez pedig hátrányosan osztja meg az alapellátást biztosító orvosokat működtetési formájuk szerint is. (Folyamatos zaj.) Annak idején, az ö sszeférhetetlenségi szabály megállapításakor a gazdasági összeférhetetlenséget kívántuk kizárni, mégpedig azt, hogy ne állhasson elő az a helyzet, miszerint egy vállalkozó, aki