Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 3 (14. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
761 szimpatizál önökkel , hogy mit mond erre. Higgyék el nekem, hogy azt mondja, hogy ez tévedés, ahogy itt van, ez nem jó, nem helyes. Ne higgyenek nekem, nem kell a patkó másik oldaláról elhinni, hanem higgyenek őneki, és akkor higgyék el nekem azt is, hogy az állattenyésztési telepeknél a birtokösszevonási célú benne van, mert nincs ma Magyarországon olyan állattenyésztési telep, amelyiknek a környékén n e lenne termőföld, belefér ebbe a fogalomba. Én nem azt mondom, hogy nem kell, egyetértek önökkel, hogy az állattenyésztési telep mellé kell, nem szakmailag vitatom, a törvényben vitatom, így a halastavat be lehetne tenni, és még sorolhatnám. Értsék már me g, képviselő urak, nem kell, az állattenyésztési telepeknek pedig föld kell, azt pedig kielégíti az a szempontrendszer, amit önök felsorolnak. Csupán ennyi a módosítás. Nagyon sajnálom, ha nem tudjuk egymást megérteni, higgyék el, nem rosszat akarok, hanem azt akarom, hogy jó legyen a törvény. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Orosz Sándornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének megadom a szót. (10.30) DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Ehhez az inkriminált állattenyésztő telephez szeretnék én is hozzászólni. Lassanlassan olybá tűnik, mintha Magyarországon pusztán nagyüzemeknek lehetne állattenyésztő telepük. Szeretném képviselőtársaimat tá jékoztatni, hogy ez őrült tévedés. Ráadásul, ahogy a szavaiból kitetszett, leginkább csak szarvasmarhatelepben gondolkodnak a hozzászólók. Azért még van egykét állat és állattartó telep. Tehát azt gondolom, hogy ez, ami ide vagyon írva, nem nagyüzemi kate gória, kár ez ellen vívni. Hiszen a családi gazdaság állattenyésztő telepét is pontosan ugyanúgy védi ez a fajta rendelkezés, sőt. Őszintén szólva az, aki ennek a rendelkezésnek a kivétele mellett kardoskodik, hosszú távra szeretné a magyar termőföld ügyét az ingatlanspekuláció kategóriájában benntartani. Hiszen miért is nem probléma a föld adásvétele, vásárlása más, nagy mezőgazdasági kultúrájú országokban? Azért kérem, mert ott nem a föld maga, hanem az üzem a maga mezőgazdasági kötelezettségeivel és jogo sítványaival együtt az adásvétel tárgya, úgy, olyan formában, aminek az összehozatalára többek között ez a passzus is igyekszik kísérletet tenni. Azt gondolom tehát, hogy valóban el kellene felejteni a címkézésen nyugvó politikai vitát ebben a tárgyban, az agrárelkötezettség azt mondatja, hogy próbáljuk meg abba az irányba elmozdítani a használati tulajdoni viszonyainkat, hogy az üzem a hozzá tartozó ingó és ingatlan vagyonnal lehessen hosszú távon a forgalom tárgya, ne egyikmásik eleme, mert az folyamatos an felborítja a gazdálkodás egyensúlyát. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Horváth Jánosnak, a FideszMagyar Polgári Párt képviselőjének megadom a szót. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tiszte lt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, mégis csak előrehaladunk, bár egykét fogalom még további tisztázásra fog szorulni, vagy legalábbis vitatni fogjuk; például az a szó, hogy koncentráció. Úgy hallom igen tisztelt képviselőtársaimtól a másik ol dalon, mintha - és szeretném, ha ki tetszene javítani - úgy értenék, hogy a koncentráció pozitív dolog. Lehet, de lehet, hogy nem úgy van. Az optimális mezőgazdasági egység... - és örülök, hogy Pásztohy képviselő úr is kimondta ezt a szót, mert akkor sokka l közelebb jutunk ahhoz, hogy egymásnak tanácsokat adunk, és