Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 18 (9. szám) - Mentelmi ügy: - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
77 Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása . Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/322. számon. Ebben Bőhm András helyett Mécs Imrét jelöli a honvédelmi bizottság tagjává. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás .) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 342 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett a személyi javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében Mécs Imre képviselő úrnak eredményes munká t kívánjak! (Taps.) Mentelmi ügy: ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügy . A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság H/245. számon határozati javaslatot nyújtott b e Kosztolányi Dénes, FideszMagyar Polgári Párt, mentelmi ügyében. A bizottság indítványozza, hogy a legfőbb ügyész megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Kosztolányi Dénes országgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel. (Nagy zaj.) Megadom a szót Géczi József Alajosnak, a mentelmi bizottság elnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Képviselő úr, öné a szó. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Ház! Dr. Polt Péter úr, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze 2002. május 31én átiratban fordult az Országgyűlés elnökéhez, mint hallották, mert az ittas járművezetés vétségének alapos gyanúja miatt indítványozta dr. Kosztolányi Dénes képv iselőtársunk mentelmi jogának felfüggesztését. Átiratában a következőképpen fogalmazott: Dr. Kosztolányi Dénes országgyűlési képviselő 2002. március 17én, tehát még a választások előtt, 2 óra 35 perc körüli időpontban, Kondoros lakott területén, a 44. szá mú főút száraz felületű, érdesített aszfaltburkolatú úttestjén, Békéscsaba felől Szarvas irányába 90100 kilométer közötti sebességgel vezette a személygépkocsit. Az adott útszakaszon a megengedett sebesség 60 kilométer. A Csabai út 71. szám előtti útszaka szon a személygépkocsi jobb oldali első kerekével ráhaladt az úttest közepén létesített járdaszigetre, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, itt az útpadkára, innen visszavágódott a menetirány szerinti jobb oldalra, majd a szilárd burkolatú úttest et elhagyva, az árokban, egy betonlábas telefonoszlopot kitörve, a tetejére borulva állt meg. Kosztolányi Dénes, akinek vérében a későbbi eljárás során enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot, 1,36 ezrelék véralkoholszintet állapítottak meg, a baleset követk eztében könnyű, nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett. Megjegyzem, nagyon nagy szerencse, hogy senki más nem sérült meg a balesetben, és képviselő úrral is vele volt az őrangyala, mert könnyű sérüléssel megúszta a dolgot. A mentelmi bizottság az ügyet 2002. június 11én tárgyalta, ahol a megjelent Kosztolányi képviselő úr több aggályát fejezte ki az eseményt követő eljárással kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban azonban nem tett a mentelmi jog megsértésére utaló beadványt, indítványt. A mentelmi bizottság - a közvádas ügyekben az eddigi négy parlamenti ciklusban kialakított gyakorlatának megfelelően - 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett ajánlja az Országgyűlésnek, hogy Kosztolányi Dezső képviselőtársunk mentelmi jogát (Közbekiáltások: Dénes! Dénes!) me ntelmi jogát az adott ügyben függessze fel. (Nagy zaj.) (15.40)