Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 2 (13. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz):
734 ELNÖK (Mandur László) : Kö szönöm szépen. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni ebben a vitában. (Nincs jelentkező.) Több felszólaló nem jelentkezett. Megkérdezem Balsai István képviselő urat, kíváne szólni a vitában elhangzottakra. (Dr. Balsai István: Most nem.) Nem. Köszönö m szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Az Országgyűlés elfogadta a házbizottságnak a Házszabálytól való eltérésre tett indítványát, ezért a részletes vitára bocsátásról most nem kell határoznunk. Felkérem az ügyrendi bizottságot, hogy a benyújto tt módosító javaslatokat olyan időpontban tárgyalja meg, hogy a részletes vitához benyújtott ajánlást a képviselők időben megkaphassák. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az elfogadott napirendi ajánlás szerint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról szóló T/354. számú törvényjavaslat általános vitájára a mai ülésünkön nem kerül sor. Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszóla lásra jelentkezett Horváth János képviselő úr, a FideszMagyar Polgári Párt részéről, "A halálra ítélt Mécs Imre zárkájából" címmel. Megadom a szót a Házszabály rendelkezései alapján ötperces időkeretben. Képviselő úr, parancsoljon, öné a szó. DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A könyvnek, amit felmutatok, a fedelén olvasható a címe: Kisfogház - emlékek. Azokról a mártírokról olvasok, akiket ott végzett ki a zsarnokság az 1956os forradalom után. A mártírok felsorolása kezdődik '56. novembe r 12én, és végződik '61. augusztus 26án. Közülük egy név, Mécs Imre, a mi képviselőnk, aki túlélte. Tisztelt Ház! Mécs Imre képviselő úr emlékezéséből olvasok részleteket most itt. Idézem: 1958. május 22én délután vittek át bennünket rabmobilon, kézlábbilincsbe verve a hírhedt Kisfogházba. Hatan voltunk: Nagy József, Szabó Lajos, Ivicz György, Bárány János, Forgács Ferenc és én. Mindegyikünket különkülön zárkába helyeztek, én a jobb oldali sorban Angyal Istvánhoz kerültem, aki kedvesen, szinte ironikus mosollyal fogadott. Még a délelőtti ítélethirdetés letaglózó hatása alatt voltam, amikor beszámoltam neki a perünkről és Tutsek ítéletéről. Ismerem a firmát, mondta nevetve. Meghökkentett, hogyan tud mosolyogni, még nevetni is, itt, a halál kapujában. Őt április 17én ugyancsak Tutsek ítélte halálra Szirmai Ottó, a rádió dramaturgja és Széll Sándor, a műegyetem tanársegéde társaságában. Nemrégiben végezték ki Péch Gézát, Békési Bélát, Gerlei Józsefet és Balogh Lászlót, ők sem csináltak többet, mint ti, sőt , mégis kivégezték őket. Tutsek hármukat csak életfogytiglanra ítélte, és a Borbélytanács másodfokon küldte őket bitóra. Nyugodj meg, mondta, ki fognak végezni. Nem az a lényeg, hogy mit csináltatok, hanem fejekre van szükségük, hogy bizonyítsák hűségüket Moszkva felé, és hogy saját mérhetetlen gyávaságukat palástolják és rajtunk bosszulják meg. Meghökkentem. Így vígasztal? Utána még vitatkoztam egy kicsit, majd beláttam, hogy tökéletesen igaza van. Mi megszégyenítettük a világ legnagyobb szárazföldi hadse regét. Sámsonként október 23án megráztuk a pártállam kőkemény épületét, és az egyetlen éjszaka alatt összeomlott. Tovább beszélgettünk, fura módon egyre jobban megnyugodtam. Estére teljesen megnyugodtam. Éreztem Pista mosolyában a szeretetet. Ő már túljut ott mindenen. Ő már lebegett. Az ágyban erre gondoltam. Szokásomhoz híven Istenhez fohászkodtam, majd arra gondoltam, hogy az a rohadt Kádár most forgolódik az ágyában, és abban a pillanatban elaludtam.
