Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 2 (13. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
613 Ami viszont utána van, hogy a Számvevőszék intézkedéseket kezdeményezhet az MNB igazgatóságánál, ez pedig elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, és erre mindig hivatkozom, hivatkozta m az általános vitában, most is mondom, hogy van egy korlát, az Európai Közösség, az Európai Közösség szerződése, annak a maastrichti kiegészítése, az ott megfogalmazott 18as jegyzőkönyv korlátokat állít számunkra. Korlátokat állít még akkor is, ha mi nem vagyunk tagja az Európai Közösségnek, de a jelenleg hatályos MNBtörvény 66. §ában felvállaltuk gyakorlatilag a közösségi szerződésnek ezeket a pontjait, ezért én azt gondolom, hogy ez a módosítás elfogadhatatlan. De ennél sokkal több baj van a felügyelő bizottsággal. Ha belegondolnak abba, tisztelt képviselőtársaim, hogy az MNB, aminek a jogállása a lehető leginkább független, többek között azért független, mert az MNBn belül minden jogintézmény független - monetáris tanács, igazgatóság , ha az ellenőrz ő intézményeket nézzük meg a jelenleg hatályos törvényben az MNBben, akkor azt látjuk, hogy a Számvevőszék ellenőriz, a Számvevőszéknek megvan a maga szakmai függetlensége, gyakorlatilag még az Országgyűléstől is. A könyvvizsgáló, aki ott ellenőrzéseket v égez, megint élvezi a maga függetlenségét. Erre önök most hozzák a felügyelőbizottságot, és ez a felügyelőbizottság egyértelműen kormány- vagy kormány által rángatott felügyelőbizottság lenne. Ez a szabályozásból következik. Nem megnyugtató az, amit Burány Sándor államtitkár úr az általános vitában megfogalmazott, hogy önök majd betartják az Országgyűlés íratlan szabályait is, mert erre nincsen semmiféle garancia. Ha már felügyelőbizottságot hoznának létre, vagy hoznak létre, akkor ezt úgy kellene létrehozn iuk, hogy az ellenzéknek is legyen ebben szerepe. Mi nem helyeseljük, ha felügyelőbizottságot létrehoznak. Nem helyeslünk egy olyan típusú felügyelőbizottságot, aminek a léte az őt létrehozókhoz kötődik, hisz ez a felügyelőbizottság az Országgyűlés működés e alatt működne, és az új Országgyűlés alatt egy új felügyelőbizottság jönne létre. Ezek a felügyelőbizottsági tagok visszahívhatók lennének. Ez árulkodik arról, hogy semmiféle függetlenséget önök ennek az ellenőrző szervnek nem akarnak adni, és ez minden szinten elfogadhatatlan. Ha mégis csinálnak felügyelőbizottságot, akkor gondoljanak vissza arra a módosító javaslatra, amit Veres János képviselő úr körülbelül egy évvel ezelőtt beterjesztett a parlament elé. Akkor ő még ellenzéki képviselő volt, akkor is akart felügyelőbizottságot csinálni, csak akkor az ellenzéki képviselőknek, az akkori ellenzékieknek is javaslata lett volna arra, hogy kik kerüljenek be ebbe a felügyelőbizottságba. Most itt erre lehetőség nincs, ezért ez a módosítás, amit önök beterjeszt ettek, minden szempontból elfogadhatatlan. Köszönjük. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Lezsák Sándor képviselő úr, az MDFfrakcióból. Parancsoljon, képviselő úr! (17.40) LEZSÁK SÁ NDOR (MDF) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hargitai képviselő úr érveit szeretném egy gondolatsorral megerősíteni, mert a 20. §t valóban el kellene hagyni, hiszen ez annyira csorbítaná a Magyar Nemzeti Bank eddigi függetlenségét, ami ellentétes is az Európai Unió irányelveivel, hogy finomítani sem lehet a szakértők szerint ezen az előterjesztésen. Ugyanis a nemzeti valuta értékállandóságáért, az infláció féken tartásáért a jegybank a fe lelős intézmény, és ezt a feladatát csakis a függetlensége tudatában tudja teljesíteni. Ez a törvénymódosítás, amiről az ajánlás 92. pontjában szó van, a jegybanki függetlenséget támadja, azaz áttételesen a forint stabilitását. Sokan emlékeznek még 199495re, amikor a 14 százalékra mérséklődött inflációt a duplájára pörgette az akkori szocialistaszabad demokrata