Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. július 2 (13. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
609 benyújtottak, sajnos egyáltalán nem lehet szakmai javaslatnak nevezni, hanem a z egy mély politikai szándéktól áthatott módosító indítvány volt. Csak néhány elemére szeretném figyelmeztetni a képviselőtársamat, amely éppen megfogalmazódik ezekben a módosításokban, amit a kormány beterjesztett. (17.20) Az a javaslat akkor teljes egész ében kisemmizte a haszonbérlőket, mind az elővásárlási jogot tekintve, mind a további haszonbért illetően. A termőfölddel kapcsolatos jogokat, a tulajdonszerzést és a haszonbérletet teljesen alárendelte a családi gazdálkodás fogalmának, ami akkor még telje s egészében bizonytalannak tűnt, és még ma is szinte tisztázatlan, hogy mit kell alatta érteni. Ezt nagyon jól bizonyítja az a rengeteg, parttalanul benyújtott pályázat, ami egyébként összességében abszolút nem is elégíthető ki természetesen. És éppen az e lőző kormánynak volt meg az a szándéka a javaslatában, hogy bizonyos embereket vég nélküli időtartamban, ötven évig akart földhöz juttatni például, bérlet formájában, és rendkívüli módon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kit erjesztette volna azt, hogy milyen nagyságú földet szerezhetnek. Erre vonatkozóan is értelmes javaslatok vannak ebben a törvénytervezetben, tehát nem indokolt az ön javaslata. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Hargitai János a következő fels zólaló. (Dr. Pap János: Van egy kétperces!) Bocsásson meg! Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pap János. Öné a szó. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Elnézést, elnök úr, hogy közbeszóltam. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Ne mondjon olyat, képviselő úr, hogy nem igaz vagy nem valós, amit mondok! Azt a törvénymódosítást, amellyel módosítottuk a '94. évi törvényt, nem próbáltuk ki. Ne mondja azt, képviselő úr, hogy kisemmiztük a haszonbérlőt! Ha ön szerint a haszonbérl ő a helyben lakóba, a helyben lakó szomszédba és a családi gazdába nem fér be, tessék mondani, hova fér be a haszonbérlő? Többször föltettem ezt a kérdést: ki a haszonbérlő, ki a feles bérlő, ki a részes művelő? Nem lakik helyben, nem helyben lakó szomszéd , nem családi gazdálkodó. Mondja meg, tisztelt képviselő úr, ki ő, kik ők, kit szeretnének helyzetbe hozni?! Nagyon árulkodó egyébként a módosító indítvány, én nagyon örültem volna, ha ön elmondja, hogy melyik módosító indítványban cáfolt meg engem, mert a végén már olyat is mondott, amihez módosítót nem adott be a kormány sem, következésképpen én sem adtam be módosítót. Én utána végigmentem, végiglapoztam a javaslatokon, természetesen nemcsak egyet adtam be - a 61est , hanem többet, részeiben is beadtam, és úgy próbáltam módosítani. Tehát, igen tisztelt képviselő úr, azon kívül a húsz évről hadd mondjak önnek egy dolgot: az elbirtoklás tizenöt év - a húsz évvel tökéletesen megoldható az elbirtoklás! Akkor ezzel hogyan állunk? Az eredeti törvényben - tessé k elolvasni! - tíz év a haszonbérlet. Az ötven év különleges esetre vonatkozott, és nem általános. Önök pedig általános értelemben vezetik be, hogy húsz évig is lehet. Ott pedig tíz évig volt, és a tíz a tizenöthöz képest azt jelenti, hogy az elbirtoklás e sete ebben az esetben nem áll fenn, illetve nem foroghat fenn. Ön azt mondja, hogy volt klientúra - és ezt többször elmondták, hogy volt klientúrája. Büszkén vállalja a Fidesz, személy szerint én is büszkén vállalom: a családi gazdálkodó, aki ott él, abból él és az az élethivatása, ez a Fidesz klientúrája. Tisztelt Farkas Úr! Bátran kell vállalni és vállaljuk is, mert azt gondolom, a családi gazdák megmutatták hányan vannak, és ha őket szeretnénk helyzetbe hozni, akkor még egyszer mondom, vállaljuk és válla lni is kell. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Farkas Imre képviselő úr kíván válaszolni két percben.