Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 26 (12. szám) - A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a földbirtok-politikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
439 Németországban ez 3050 kilométerre volt. Minden magára adó demokratikus kormány az á llattenyésztési telepek között ezt a területet biztosította. Nem fogadható el az a többszörös környezetterhelés sem, amely abból adódik, hogy a többletszállítás ilyen károkat okoz, és az sem, hogy mindezen többletköltség végigjön ezen, és ezt hirdessük - e zt nekünk, adófizetőknek kell megfizetni. A versenyképes birtokméret kialakulását azért kívánjuk segíteni, mert a földbérletkoncentráció a mezőgazdasági versenyképesség egyik alapja. Fontosnak tartjuk továbbá a minőségi földcserék megszervezését, mert ez is az alapvető agrármodernizációs feltételek közé tartozik. Nemzeti érdekünk megtalálni a földminőséggel és fekvéssel adekvát hasznosítást, és ahol szükséges, ott művelésiágváltoztatást kell végrehajtani. Ezért ösztönözni kívánjuk a termelési szerkezet é s a termékszerkezet átalakítását, ami szorosan függ a termőföld minőségétől és elhelyezkedésétől. Támogatni kívánjuk a földbirtokpolitikai irányelvekben a fenntartható környezetbarát fejlődést szolgáló termelést. Össze kívánjuk hangolni a mezőgazdasági te rmelést a természet- és környezetvédelemmel, a terület- és vízgazdálkodással, valamint a vonalas infrastrukturális létesítményekkel. Támogatni kívánjuk a nemzeti erdőtelepítési programot; gyorsítani kívánjuk a méretük miatt gazdaságosan nem művelhető terül etek megvételét és hasznosítását. Elő kívánjuk segíteni azt, hogy a birtokméretek alkalmassá váljanak az európai uniós támogatások lehívásához. Miután számos olyan település van, ahol a szociális földprogram megvalósítása a társadalmi feszültségek kezelésé re is alkalmas, ezért ennek érdekében is tenni kívánunk. A pályakezdő agrárvállalkozók támogatásával, most tessenek megint figyelni, méltányos indulási helyzetet kívánunk teremteni a fiatalok számára - ne blöfföljünk, ezek mind le vannak írva! A különleges rendeltetésű gazdaságok működtetéséhez kedvezményesen szándékozunk termőföldet biztosítani, mert ezek az oktatás, kutatás, büntetésvégrehajtás területén fontos társadalmi célokat szolgálnak. A földbirtokpolitikai irányelvek második fejezetében a Nemzeti Földalap - a Nemzeti Földalap vagyonkezelésével és hasznosításával összefüggésben - főként a vagyonkezelésében lévő földek eladásával, illetve haszonbérbe adásával járul hozzá a mezőgazdasági termelés tulajdoni, illetve bérleti arányának szabályozásához. A Nemzeti Földalap a termőföldet pályáztatással, ellenérték fejében, különösen indokolt esetben és egyéb megoldás híján díjmentesen, de a hasznosítási jellegtől függően akár támogatás mellett történő haszonbérbe adással végzi a termőföld hasznosítását. A Nemzeti Földalap a földbirtokpolitikai irányelveknek teljes mértékben megfelelő módon határozza meg a termőföldvásárlás szempontjait. A földeladás során rangsorolja azokat a szempontokat, amelyek az adott helyen a leginkább megteremtik az összhangot a f öldbirtokpolitikai irányelvekkel. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül újból meg kívánom erősíteni azt, hogy az önök előtt fekvő Nemzeti Földalapról szóló törvény módosítása, s a birtokpolitikai irányelvek kialakítása során a lehető legszélesebb szakmai és ér dekkonszenzusra törekedtünk, mert az a meggyőződésünk, hogy aki a termőfölddel kapcsolatos szabályozáshoz nyúl - és megint hangsúlyoznám ezt , annak ki kell kapcsolnia a pillanatnyi politikai érdekeit, nem az utcáról kell bekiabálni, és gyermekei, unokái szemüvegén keresztül kell szemlélnie legnagyobb nemzeti kincsünket, a termőföldet és annak hasznosítását. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kékkői Zoltán úrnak, a Fideszképviselőcsoport nevében felszólaló képviselőnek. KÉKKŐI ZOLTÁN , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által most benyújtásra került Nemzeti Földalapról szóló törvénymódosítás általános indoklása így hangzik: "A kormányprogram kiemelten foglalkozik a termőföldtulajdonlás, illetve használat kérdésével. Ennek részét képezi a Nemzeti Földalap átalakítása, társadalmi ellenőrzés mellett történő működtetése."