Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 25 (11. szám) - Az ülésnap bezárása
407 Ez helyes és természetes igény , ámde kölcsönös is kell hogy legyen, hiszen nem Magyarország szokta kötelezettségeit nem teljesíteni. Az már csupán röpke kérdés, hogy ha Románia ennek az egyezségnek a teljesülését várja, valószínűleg elégedett vele. Az előző magyar kormány is az volt, a zért is írta alá, de akkor, kérdezem, most mit kell benne újra megvitatni. Lehet, hogy itt is csak egy megfontolatlan, ámde sajnos külpolitikai kampányígéret teljesítéséről van szó? A miniszterelnök úr a Kolozsvári Krónikában nemrég azt fejtette ki, hogy s zerinte az Orbánkormány túlszerette a romániai magyarságot. Ez sajnos már önmagában sem vall túlzott tapintatra, mi több, ízetlen üzenet. Azt hiszem, így nehéz lesz megalapozni a kölcsönös bizalmat. És nem azzal szerette túl őket, hogy segített, amiben cs ak tudott, nem is azzal, hogy úgymond fejlesztette magyarságtudatukat - bár szerintem a magyarságtudatot nem annyira Erdélyben, mint inkább Magyarországon kellene fejleszteni , hanem azzal szerette túl őket, hogy segítőkészségében olyan lépéseket is megte tt, amelyeket a mostani kormány nem tart helyesnek. Kérdezhetném, melyek voltak ezek a lépések. A történtek után csupán reménykedhetünk abban, hogy a státustörvényben rögzített kedvezmények - amint azt a miniszterelnök úr megígérte - valóban meg is maradna k. De nem ezért kértem szót. Abban ugyanis változatlanul bíznom kell - bíznom, mert mást nem tehetek , hogy a Trianonban elszakított területek magyar nemzeti közösségeinek ügyében, az irántuk érzett cselekvő felelősség dolgában a nemzeti külpolitika alapj ai változatlanok maradnak. Arról kívánok szólni, hogy az alapvető nemzeti konszenzusnak része az az alapelv is, hogy Budapest, a magyar kormány sem a felvidéki magyaroknak, sem Kárpátaljának, sem Erdélynek, sem a Vajdaságnak, sem má snak, senkinek nem mondja meg, hogy mit akarjon. A mindenkori magyar kormány kötelessége az adott mozgástérben és erejéhez mérten a kétoldalú kapcsolatokban és a nemzetközi diplomáciában egyaránt azt és csakis azt képviselni - ez a dolgunk , amit ők monda nak meg nekünk; azon legitim magyar közképviseleti szervek, pártok, amelyeknek mandátuma magyar közösségük stratégiai érdekeinek képviselete a magyarként való megmaradás és az egzisztenciális felemelkedés érdekében. Ha pedig Markó Béla szenátor, az RMDSZ s zövetségi elnöke - mindegy, hogy ki szereti, ki nem - többször is éppen azt jelentette ki, hogy az OrbánNaštasemegállapodás javára vált az erdélyi magyarságnak és a magyarromán államközi kapcsolatoknak is, akkor meg kell kérdeznem, hogy minek kell azt ú jratárgyalni. Ha a kétmilliós erdélyiromániai magyar közösség képviselete úgy látja, hogy a kedvezménytörvényt és a végrehajtás tapasztalatait a Magyar Állandó Értekezletnek kell megvitatnia és nem előbb, miért kell azt megelőzően, előttem érthetetlen és rögtönzött rohammunkában belefogni egy számunkra bizonytalan kimenetelű újabb magyarromán játszmába? Ha pedig úgy áll a dolog, hogy az MSZPSZDSZkoalíció szerint az elfajult túlszeretés hibás lépésekhez vezetett, nem volnae egyszerűbb és méltányosabb mi ndezt előbb az érintettekkel, és itthon, velünk, az ellenzékkel megbeszélni, nem pedig a román féllel? Mert a kolozsvári tárgyalásoknak a hírek szerint az újratárgyalás lesz a célja. Még ha a kormány úgy látja is, hogy a kedvezménytörvény és az OrbánNašta semegállapodás nincs egymással fedésben, vagy amint ők mondani szokták, a kormányfői egyezség felülírta a törvény szövegét, akkor is kérdezem, hogy nem a magyarmagyar közös térfélen volnae helyes ezt az összhangot együtt megkeresni és megtalálni; példáu l a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságában, aztán itt, a tisztelt Ház előtt. Elnök Asszony! Köszönöm a szót, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm képviselő úr felszólalását, és megkérdezem a kormá ny képviselőjét, hogy kíváne reagálni. (Senki sem jelentkezik.) A kormány képviselője nem jelzi felszólalási szándékát. Az ülésnap bezárása