Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 25 (11. szám) - A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének titkos szavazással történő megválasztása - Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök átiratának ismertetése: - ELNÖK (Harrach Péter): - HERÉNYI KÁROLY jegyző:
354 ELNÖK (Harrac h Péter) : Az államtitkár úr viszontválasza következik. BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a válaszát, képviselő úr, hiszen ez alkalmat ad egy félreértés eloszlatására. Az, hogy a Magyar Országgyűlés választ meg egy felügyelőbizottságo t, nem feltétlenül jelenti azt az én felfogásom szerint, hogy ezt kizárólag az Országgyűlés többségének kell megválasztania. Az én felfogásomba az is belefér, hogy az Országgyűlés e személyeket konszenzussal választja meg. Remélem, ebben a képviselő úrral a felfogásunk megegyezik. Egyébként pedig ezen a téren a kormány semmiképpen nem készül arra, hogy a saját embereit ültesse a felügyelőbizottságba. Be fogjuk tartani az Országgyűlés írott és íratlan szabályait. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraib an.) ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A napirendi pont tárgyalása közben egy személyes érintettség kapcsán jelzett hozzászólásra való jelentkezés is történt. Most, a napirendi pont végén tudom megadni a szót Manninger Jenő ké pviselő úrnak. Öné a szó, képviselő úr. MANNINGER JENŐ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak röviden, mivel a Házszabály most ad lehetőséget. A regionális közművek eladásával kapcsolatban feltett kérdésemre Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára azt állította, hogy valamilyen rokonom dolgozik az Északmagyarországi Regionális Vízműveknél. Szeretném itt tájékoztatni az államtitkár urat és a tisztelt Házat, hogy habár igen népes családom van, 23 unokatestvérem, és nagyon sokan vagyunk egyes családi ünnepeken, senki nem dolgozik közülük az Északmagyarországi Regionális Vízművek választott tisztségviselőjeként. Tehát az államtitkár úr információja téves volt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének titkos szavazással történő megválasztása ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Legfelsőbb Bíróság elnöké nek titkos szavazással történő választása . A köztársasági elnöki átiratot, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének levelét, illetőleg az önéletrajzot H/351. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök átiratának ismertetése: ELNÖK (Harrach Péter) : Felkérem Herényi Károly jegyzőt, ismertesse a köztársasági elnök úr átiratát. HERÉNYI KÁROLY jegyző : "A Magyar Köztársaság elnökétől, dr. Szili Katalin elnök asszony részére, Országgyűlés. T isztelt Elnök Asszony! Az Országgyűlés 52/1996os országgyűlési határozatával dr. Solt Pál urat 1996. június 25. napjától hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. Az elnök úr megbízatása 2002. június 25. napjával lejár. Az alkotmány 48. § (1) be kezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság