Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 19 (10. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BÉKI GABRIELLA jegyző: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KERÉNYI JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
266 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt továbbmennénk, megkérdezem a jegyző asszonyt, tudnae nekünk tájékoztatást adni arról, hogyan is állnak a frakciók az időkeret felhasználásával. BÉK I GABRIELLA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A fel nem használt időkeretek a következők: MSZP 9 perc 38 másodperc; Fidesz 33 perc 33 másodperc; SZDSZ 10 perc 28 másodperc. Tájékoztatásul közlöm, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja a fel nem használt időkeretét felajánlotta az MSZP képviselőcsoportjának. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Nálam az előre leadott felszólalók jegyzékében a következő felszólaló Kerényi János képviselő úr, a FideszMagyar Polgári Párt részéről. Kérdezem, hogy a képviselő úr jelen vane. (Jelzésre:) Igen, örülök neki, köszönöm szépen. Öné a szó. DR. KERÉNYI JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat 21. §ához, a jövedéki adóról és a jövedé ki termékek forgalmazásának különös szabályozásáról szóló törvénymódosításhoz kívánok hozzászólni. Az adótörvények közül kevés törvény váltott ki olyan közérdeklődést és visszhangot, mint a bor jövedéki termékké válása. Úgy a kampányban, mint a kormányprog ramban, az MSZP a zászlójára tűzte a törvény módosítását. Elismerjük, hogy az egyszerűsítésre vonatkozó cél jó, de a törvénymódosításban választott eszközrendszerrel nem fogják a kívánt célt elérni, és ezt a következőkkel kívánom indokolni. A módosító java slat súlyponti intézkedése, hogy megszünteti a zárjegy alkalmazását. Ehhez a javaslat megteremti az ideológiát is, hogy a műbor elsősorban a kannás forgalmazásnál van jelen, tehát a palackozott termékeknél nincs probléma. Ez tévhit. Nem a kiszerelés milyen sége határozza meg a termék minőségét. Ma már a borforgalom nagyobb százaléka nagykereskedelmi raktárakon keresztül, kétliteres műanyag palackokban történik. Ez rendkívül egyszerűen ellenőrizhető, csak le kell kérni a vám- és pénzügyőrségtől a megrendelt é s felhasznált kétliteres zárjegyek mennyiségét. Nem vitás, hogy a zárjegyek felhasználása rendkívül sok problémát, gondot és pluszköltséget jelentett, viszont ellenőrzési szempontból egyértelműek voltak az előnyei. A kannás forgalmazás el fog tűnni a piacr ól, mivel egyetlen forgalmazó sem fogja bevállalni a hivatalos zár felhelyezését, amikor enélkül is meg tud jelenni a piacon. A kétliteres műanyag palackok egyszer használatosak, és ez komoly környezetvédelmi problémákat fog felvetni. Az adóraktárakra és a z egyszerűsített adóraktárra vonatkozó könnyítéseket a Fideszfrakció támogatja, ugyanakkor tudni kell, hogy a jelenlegi visszaélések zöme az egyszerűsített adóraktárból indul ki. Itt nem a tisztességes termelőkről van szó, hanem azokról, akik tudatosan ha sználják ki az egyszerűsített adóraktáraknál meglévő könnyítéseket úgy, hogy egy hónapig forgalmaznak az egyszerűsített adóraktárból, és utána egyszerűen eltűnnek. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi módosítás nem oldja meg a szőlő- és borágazat gondjait, csak felületi kezelést jelent. Ideje lenne ezért a két szakmai törvény, a bortörvény és hegyközségi törvény, valamint a jövedéki törvény összehangolását és egymásra épülését elvégezni; a műborkészítésre pedig gazdasági racionalitásra alapuló megoldást kell kere sni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr, a felszólalását. A következő felszólaló Papcsák Ferenc képviselő úr, a FideszMagyar Polgári Párt részéről.