Országgyűlési napló - 2002. évi nyári rendkívüli ülésszak
2002. június 19 (10. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szájer József): - DR. BOROS IMRE (MDF):
239 Hasonlóan a népkonyhák fradileveséhez annak idején, ami attól volt fradileves, hogy minden belekerült, "mindent bele" - akkor még a Fradi tudott győzni, most viszont a ZTE lett a bajnok (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hajrá, ZTE!) , a Fradiközönség a nnak idején így biztatta a csapatot, hogy mindent bele, és bele is adtak. Nos, ez a salátatörvény is valahogy így van: mindent beleadnak abba, amiről az ügy nem szól. Mindez azért jó egyébként, mert ezt az egész költségvetési ügyet a normális költségvetési menetben is meg lehetett volna oldani, mint ahogy azt mi tavaly tettük: tavaly is nagyjából ekkora nagyságrendű pénzről volt szó, tavaly a 2000. év zárszámadásánál, idén meg a 2001. év zárszámadásánál. Azt a bizonyos megtalált 320 milliárd forintot szépen el lehetett volna rendes költségvetési menetben rendezni, csak hát persze, akkor kiderült volna az igazság mindenkinek világosan, hogy ez, amit itt most a kormány élete és vére árán osztogat és végképp kiharcol, harcol, az, amit az előző kormánytól kapott - azért nem kell harcolni, az megvan, azt ki kell osztani, és nem kellene hozzá ez a nagy körítés, kerítés. Nos, nézzük meg akkor, mi az oka, hogy ez a jegybanktörvénymódosítás mégis ide bekerült, és ebben az iszonyú nagy időkeretben, amit erre a parlame ntnek megszabtak, ebben a kemény hat órában - ez az egy törvény is megérne hat órát - most tárgyalásra kerül. Hát, az előterjesztők tovább akarják növelni a jegybank függetlenségét, amire valóban nagy szükség van. Csak az a helyzet, hogy ha egy intézmény m ár független, ezt az ország és a világ is így látja, ha ezt a függetlenséget még tovább akarják fokozni, akkor az embernek gyanúja támad, hogy esetleg nem azt akarják csinálni vele, amit mondanak, hanem esetleg éppen, pontosan, véletlenül az ellenkezőjét. No, nézzük meg ezek után, hogy hogyan is akarják az előterjesztők a jegybank függetlenségét a függetlenség fölött is tovább fokozni! Először is azt kell tisztázni, hogy minek a jegybank függetlensége, mivégből van az, és kitől független a jegybank. (14.30) Függetlennek a jegybanknak azért kell lennie a kormánytól, hogy a dolgát végezhesse, és a dolga az, hogy a nemzeti valuta stabil legyen. Ezt a dolgát az utóbbi időben, a legutóbbi, a polgári kormány idején hozott jegybanktörvénymódosítás óta kitűnően vég zi: az infláció megy lefelé, és haladunk a maastrichti kritériumban oda az inflációban is, ahova el kell érnünk. Ehhez eszközöket kap a jegybank: az árfolyam- és a kamatpolitikát. Ezt a kettőt kell függetlenül a kormánytól végezni, de nem függetlenül a Ház tól, hölgyeim és uraim - nem függetlenül a Háztól, természetesen. A függetlenség erre nem terjed ki. A jegybank dolgai a Házra tartoznak. Csak ezt a Ház eddig nem nagyon vette tudomásul, illetve nem élt azzal a lehetőségével, vagy korlátozottan, vagy nem e gészen profi módon, amivel élhetett volna; különösképpen '94 és '98 között, amikor a jegybank egy szűkebb csoport - esetleg néhányan a képviselők közül is be voltak avatva - segítségével a Házat és az országot az orránál fogva vezette, és száz- és ezermill iárd forintos nagyságrendben passzolgatta az adósságokat és azoknak a terheit az államkassza terhei közé. Ehhez önök annak idején kétharmados többségükkel a tapsvihart, valamint a szavazatokat biztosították. Ez a két attribútum, hogy árfolyam- és kamatpoli tika, adott, és ezzel a jegybank jól él; mindenki megelégedésére él. Bárhol Európában ezt ellenőrizni lehet. Érdekes, hogy ezeket a pozitív jelzéseket, amelyek nyugati szaklapokban és a napi sajtóban is megjelennek, a magyar sajtó valamilyen furcsa módon n em idézgeti vissza. De talán majd egyszer erre is sor kerül. Két változtatást akarnak az előterjesztők alapvetően a törvényen átvinni. Az egyik: újra föltalálnák a felügyelőbizottságot, amely egyszer már volt; jórészt pártdelegáltakból, kisebbrészt a pénzü gyminiszter delegáltjaiból állt. A teljesítményét nem nagyon tudtuk díjazni, hiszen elfelejtették észrevenni a Nemzeti Bank bécsi leányvállalatának csődjét, amely méretét tekintve meghaladta a Postabankét, legalábbis alaptőkearányosan a húszszorosát veszt ette el az alaptőkének.
